A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

20 éves Budapest egyik legjobb hanglemezboltja, a Deep

2019. június 24., 9:21

„A civilizációnak akkor lesz vége, amikor bezár az utolsó lemezbolt is” – mondta egyszer egy ismeretlen zenekedvelő. Ahhoz, hogy ez minél később történjen meg, nem kell mást tennünk, mint időnként betérnünk egy lemezboltba, és venni egy-két lemezt. Például az idén 20 éves Deepbe, ahol június 25-én folytatódik a vinyl-kultúra ünneplése.

„Idén 20 éves a Deep – írja a Budapest VI. kerületében működő bolt stábja. – Büszkék vagyunk, hogy még mindig működünk, hogy sokaknak fontosak vagyunk és örömet tudunk szerezni a lemezgyűjtők leírhatatlanul színes táborának. Ennek jegyében egész évben minden hónapban egy háromórás Deep 20 Session keretében pörgetjük a lemezeket, és rendszerint vendégek közreműködésével megünnepeljük huszadik születésnapunkat. Az ünnepi szetteket közvetítjük is, erről részletes információt honlapunkon és Facebook-oldalunkon találhattok. Köszönjük, hogy eddig is velünk voltatok, tartsatok velünk most is. Nézzétek, hallgassátok a streamet, vagy gyertek be a boltba egy kis lemezválogatás melletti közös bólogatásra, táncikálásra. A hatodik fordulót június 25-én délután 4 órától tartjuk. Várunk benneteket szeretettel!”

„Az aktuális epizóddal együtt már a felénél jár Deep 20 Session sorozatunk, és ezúttal is két olyan vendéget üdvözölhetünk, akik óriási lemezgyűjtők és régóta barátai üzletünknek. Jön Gnork, akinek egyéni hangú munkái évek óta a legkeresettebb exportcikkei a pesti house színtérnek. Egyszerre euforikus és éteri tónusú, futurisztikus szerzeményei olyan kiadóknál landolnak, mint az Bokhari, az Unkonwn To An Unknown, a Church és a Magicwire, de a kultikus DJ Kicks-széria egy fejezetében is találkozhatunk a nevével. A harapósabb énjét képviselő DJ Shark néven pedig a jungle és a house keresztezésében jár az élen. A folyamatos turnézás közben idén elindította Earth Plates nevű saját kiadóját, aminek legelső vinyl megjelenése a Deep egyik legexkluzívabb ajánlata idén. Vendégünk lesz továbbá az újhullámos eklektikában és utánozhatatlan lélekemelésben utazó Mödanszié estek egyik házigazdája, az urban music ihletésű Bounce krú tagja, de mindenekelőtt egyik legkedvesebb vásárlónk és barátunk Prsly, akinek a bolt minden szeglete képes földöntúli boldogságot rejteni. Ennél lemezboltos többet nem is kívánhat.”

Deep Record Store

Budapest, VI. ker. Aradi utca 22.

Deep 20 Session Vol. 6

2019.06.25. 16:00 – 19:00 kedd

Gnork (Earth Plates)

Prsly (Mödanszié, BNC)

Crimson (Deep)

FACEBOOK

ZENEI YOUTUBER TEHETSÉGKUTATÓ INDUL MAGYARORSZÁGON!
Júl. 15., 7:01