A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

A Deftones a Budapest Parkban!

2019. november 8., 18:13

Ugyan messze van még a nyár, nagyon messze, de attól a naptárba már most nyugodtan beírhatjuk: június 3-án a Budapest Parkban lép fel a Deftones.

A sacramentoi Grammy-díjas alternatív rock zenekar 1988-as megalakulása óta két utat választ egyszerre – a kőkemény metált ötvözi shoegaze és pszichedelikus elemekkel. A Chino Moreno vezette Deftones az egyik első olyan zenekar volt, amely a kemény gitártémákat és az üvöltő vokált árnyalta légiesebb megoldásokkal és visszafogottabb énektémákkal. Bár a zenekar gyökerei valahol a heavy metalban keresendők, a ’90-es években már körvonalazódni látszott, hogy a műfaji határokat egyre inkább átlépve olyan újító szellemű zenekarok mellé sorakoznak fel, mint a Tool, a Rage Against the Machine vagy a Faith No More. 1995-ös Adrenaline című debütáló albumukon Terry Date producerrel (Soundgarden, Pantera) dolgoztak együtt. A lemez szépen fogyott, és ennek köszönhetően egyre többet turnéztak olyan előadók előtt, mint például Ozzy Osbourne. A második anyagot már nagy elvárások előzték meg, az Around the Fur pedig egyenesen az alt-rock műfaj csúcsára katapultálta őket az olyan slágerekkel, mint a My Own Summer (Shove It) vagy a Be Quiet and Drive (Far Away).

A 2000-ben kiadott White Pony rögtön a Billboard lista élmezőnyében debütált, az ekkoriban már ötfősre bővült Deftones pedig nyomatékosította, hogy egyáltalán nem ijed meg a kíséretezéstől, és a hangzásvilágába a Cure vagy a Smiths hatásait is beengedte. Az albumon szereplő Elite című dalukért egy Grammyvel díjazta őket a szakma.

Innentől nem volt megállás: 2003-as Deftones című lemezüket a rajongók és a kritikusok is az egekbe magasztalták, amit a Metallicával és a Linkin Parkkal közös turnéjukkal ünnepeltek meg. A 2006-os Saturday Night Wrist volt az utolsó album, amelyen az eredeti basszusgitárosuk, a tragikus autóbalesetet szenvedetett, majd később elhunyt Chi Cheng játszott. Ezt követően három további albummal – legutóbb a 2016-os Gore-ral – jelentkeztek, és mind a Billboard eladási listájának élmezőnyében landolt.

A frontember, Chino Moreno egy interjúban pedig nemrég azt nyilatkozta, hogy több mint egy éve dolgoznak az új lemezen, és azt ígérte, hogy csak 2020-ig kell várnia a rajongóknak.

„Nem azt csináljuk, hogy bezárjuk magunkat a négy fal közé addig, amíg kész nem vagyunk – mi inkább azok a típusok vagyunk, akik élvezik, ha van idejük ezzel foglalkozni. Nagyon király folyamat ez, összejövünk, dolgozunk pár hétig, még ha csak zajok is születnek belőle, új ötletekkel állunk elő. Aztán mindenki hazamegy, és legközelebb már úgy jön vissza, hogy kicsit továbbgondolta a dolgokat.”

Vagyis minden jel szerint a Deftones egy vadonatúj anyaggal tér vissza tizennégy év után önálló koncertjére a magyar fővárosba, június 3-án a Budapest Parkba!

Facebook-esemény

A jegyértékesítés november 11-én, hétfőn indul.