A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A TRIP hajón folytatja visszatérését a 80-as évek alternatív dívája, Kamondy Ágnes

2020. január 30., 15:46

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál tavaly őszi, nagysikerű bemutatója után, második állomásként a TRIP hajó tűzi műsorára január 30-án az underground legenda Pest fölött az ég című estjét.

Kamondy Ágnes a 80-as évek szubkultúrájában talált rá saját és sajátos világára és stílusára. A sokoldalú, multiinstrumentalista dalszerző-énekesnő játszott az ellenzéki művésztársulat, az Orfeo zenészcsoportjában, írta és tangóharmonikán kísérte a Fodor Tamás vezette Stúdió „K” híres Woyzeck előadását, játszott Jeles András kísérleti színházában, a Monteverdi Birkózókörben, kisebb szerepekben feltűnt Xantus János, feLugossy László és Tarr Béla filmjeiben. Zenélt Másik Jánossal, tagja volt az Európa Kiadó zenekarnak, több tucat színház előadáshoz írt zenét, majd megalakította önálló együttesét az Orkesztra Luna zenekart, mely egy lemezanyagot jelentetett meg Szukadal címmel.

Pályafutása első csúcsára a Dalok Közép-Nirvániából című darabbal ért 1993-ban. A sokszoros telt házzal játszott előadás egy korszak határa volt, nem csak a hazai underground, hanem Kamondy pályáján is: 25 évig nem állt színpadra nagyobb szabású programmal, ám nem tűnt el teljesen a színházi-zenei életből. „Írt, hezitált, zenét szerzett, anyagot gyűjtött” – ahogy azt korábban nyilatkozta.

Mindeközben a Pest fölött az ég című műsor anyagán is dolgozott.

A dalciklus úgy időtlen, hogy közben megmutatja, honnan jön az, aki a dalokat írta, mindenek felett pedig jelen idejű. Egyszerre fájdalmas és derűs, frivol és emelkedett, halk és hangos, sűrűn szőtt és visszafogott, közéleti és közérzeti, éteri és nagyon személyes. Érzéki és itt-ott brutális. Brutálisan érzékeny. A Pest fölött az ég címadó szerzeménye a filmrendező jóbarát, Xantus János emlékére íródott. A műsor további részét tizenkét új és néhány régebbi dal alkotja az Orkesztra Lunától, illetve a Dalok Közép-Nirvániából című előadásból. A szövegeket, néhány dal kivételével, Kamondy írta. A társszövegírók Kiss Llászló, az Európa Kiadó volt basszusgitárosa, Karafiáth Orsolya és Simon Márton költők, és Li Jü, dél-kínai császár a X. századból.

„Néha fölteszem magamnak a kínzó kérdést: megéri-e a befektetett idő, a sok munka?

Persze, hogy nem. De nem ez a kérdés. Tehát, igen” – mondja Kamondy Ágnes.

A szerző-énekesnőnek méltó partnere a kitűnő zenekar. A társénekesnők: Ádám Rita és a hegedűszólamot is prezentáló énekes-színésznő Roszik Hella, akik szólót és duettet is énekelnek a műsorban; a billentyűs-zongorista Darvas Benedek, aki maga is sokoldalú zeneszerző, az altrockban, jazzben és kísérleti zenében is otthonosan mozgó gitáros, Keszei Krisztián, a bőgőn és basszusgitáron is játszó Vajdovich Árpád és a két kiváló ütőhangszeres, Gyenge Lajos és Dudás Zsombor. A szuggesztív és elegáns előadásban nem kis része van Vörös Róbert rendezőnek, aki egyszerű színpadi eszközökkel varázsolt felejthetetlen koncertszínházi estét Kamondy Ágnes új dalaiból.

Facebook-esemény