A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

A világ leghosszabb cikke 47.

2016. február 19., 20:30

Massive Attack – Protection

Hosszabb kihagyás után tért vissza január végén a Massive Attack egy új, Ritual Spirit című EP-vel, amin még hosszabb (huszonegy-két éves) kihagyás után ismét szerepel Tricky is. Ennek örömére egy rövidebb kihagyás után a Massive Attack Protection című klasszikusával folytatódik a sorozat, mert ez volt az a lemez, amin Tricky utoljára szerepelt, és ez is egy olyan lemez, ami nélkül lehet ugyan élni, de felesleges.

massive-attack-515237c9847e7

(1994, Virgin) 10 szám 49 perc

A Protection 1994. szeptember 26-án jelent meg, aminek különösebb jelentősége nincs, egyszerű történelmi tény. Mondhatnánk, hogy tökéletes aláfestést nyújtott ’94 őszéhez, de ugyanezt elmondhatnánk ’95 nyaráról, ’96 teléről vagy ’97 tavaszáról is. A Protection sok erénye közül az egyik legnagyobb az, hogy egy maximálisan időtlen, évszakok, időjárási és érzelmi viszonyok, mentális és fizikai állapotok felett álló lemez, vagyis inkább Album. Egy olyan remekmű, ami mindenkit érint és mindenkit megérint, aki egy kicsit is nyitott a zenére. Egy olyan remekmű – és tudom, hogy ezek nagy szavak, de most itt a nagy szavak ideje –, amely arra az élményre erősít rá, hogy mi emberek, mi emberiség összetartozunk. Összekötnek minket az érzéseink, a félelmeink, a vágyaink, az elidegenedés és a közösséghez tartozás igénye, és ez a lemez úgy éri ezt el, hogy valószínűleg nem célja, inkább csak „mellékhatása”. Mert mindegy, hogy Bristolban, Londonban, Budapesten, Los Angelesben vagy bárhol hallgatjuk a világon, ez a lemez összeköt minket, hasonló érzéseket kelt bennünk, és nagyjából ugyanazt jelenti mindannyiunknak, még ha teljesen nem is tudjuk megfogalmazni, hogy mit. Azok pedig, akik a ’90-es években szocializálódtak, buliztak és éltek együtt az újabb és újabb lenyűgöző zenei megjelenésekkel, egyre szaporodó stílusokkal és az egyre izgalmasabb, egy ponton már fokozhatatlannak tűnő stíluskavalkáddal, valamint azok, akik nem vetették meg a tudatmódosító szereket (kávé, zöld tea, ginseng, ilyesmi) a Protectiont különösképp áhítattal emlegetik, pont úgy, mint mondjuk egy idős focirajongó Puskás hátrahúzós cselét követő gólját a 6:3-as (3:6-os) meccsen.

Zenei felhozatal szempontjából csakúgy, mint a sokat emlegetett 1991-es, az 1994-es év is kiváló volt. Minden műfajban születettek kiemelkedő és/vagy mára klasszikusnak számító lemezek. Rock fronton például sorra jelentek meg az időtálló alkotások: kronológiai sorrendben, a teljesség igénye nélkül: Therapy? –  Troublegum,  Nine Inch Nails – Downward Spiral, Soundgarden – Superunknown, Rollins Band – Weight, Nick Cave & The Bad Seeds – Let Love In, Sonic Youth – Experimental Jet Set, Trash and No Star, Stone Temple Pilots – Purple, Helmet – Betty, The Jesus Lizard – Down, R.E.M. – Monster, The Cult – The Cult, Sick Of It All – Scratch the Surface, Deus – Worst Case Scenario, Nirvana – Unplugged, Pearl Jam – Vitalogy, The Stone Roses – Second Coming.

Hip-hopban többek közt az Outkast (Southernplayalisticadillacmuzik ), a Beastie Boys (Ill Communicaton) , Nas (Illmatic) Jeru the Damaja (The Sun Rises in the East), a Public Enemy (Muse Sick-n-Hour Mess Age), Notorious B.I.G. (Ready to Die), Method Man (Tical) és Redman (Dare Iz a Darkside) gurított nagyot, és közülük legtöbben ebben az évben debütáltak. De 1994-ben lépett színre Amerikában a Green Day (Dookie), az Offspring (Smash), Beck (Mellow Gold), a Korn (Korn) és Marilyn Manson is (Portrait of an American Family), míg az óceán túlpartján az Oasis (Definitely Maybe), és a Blur (Parklife) nyitott új korszakot, a Prodigy folytatta felforgató tevékenységét (Music for the Gilted Generation), a Massive Attacknak pedig egyszer csak a semmiből vetélytársa akadt: egy hónappal a Protection megjelenése előtt adta ki Dummy címmel debütáló albumát a Portishead.

A képet árnyalandó muszáj megjegyezni, hogy természetesen mindez nem jelentette azt, hogy a fősodor közízlését ezek az albumok határozták volna meg, hisz az USA-ban az év legkelendőbb kislemezei szokás szerint emberiség elleni bűntettekkel értek föl – gondolunk itt főként az Ace of Base: The Sign illetve All That She Wants című alkotásaira. Mellettük az első tíz helyezett közt természetesen a Boyz II Men, Celine Dion és Mariah Carey aratott, de az, hogy az Ace of Base három számmal is a Top 10-ben volt, az utólag is felháborító, főleg az előbb felsorolt megjelenések fényében. Angliában egyébként a Wet Wet Wet volt az első Love is All Around című számukkal, de Mariah Carey és az East 17 onnan sem hiányozhatott az éves Top 10-ből. (Ott az Ace of Base a 11. lett.)

massiveattack

Ez a hosszúra nyúlt listázás csak arra kellett, hogy láthassuk: ebből a közegből emelkedett ki a Massive Attack a Protectionnel, elsősorban azzal, hogy tökéletesen egyedi, senkihez sem hasonlítható és a korszellemtől teljesen elütő zenével álltak elő. (A másik hasonló gyöngyszem a már említett Portishead Dummyja volt. Bővebben lásd itt.Olyannyira elütött a korszellemtől a Protection, hogy ironikus módon Brit Awardot Best Dance Act kategóriában nyertek vele, pedig erre a lemezre maximum fekve lehet táncolni.

De nem csak a korszellemtől ütött el a lemez, hanem az előző illetve első albumuktól, a Blue Lines-tól is. Bővebben lásd itt.Míg az organikus volt, meleg, és a hip-hop mellett inkább soul, funk és reggae hatásokat mutatott, addig a Protection hűvös, éteri, lebegő és legtöbbször valamiféle végtelen térben jár, ahol egyáltalán nem rossz lenni, de nem is annyira megnyugtató. Vagyis de. Illetve nem. Úgy megnyugtató, ahogy hipnózisban lehet nyugodt az ember: mélyen járunk valahol egy végtelen térben, de közben valamennyire tudatában vagyunk a körülöttünk lévő világnak. A két lemez leginkább hipnotikus mivoltában hasonlít egymáshoz, azzal együtt, hogy a Protection ebből a szempontból két-három kört ráver a Blue Lines-ra. A Protection az egyik leghatásosabb, leghatékonyabb, és legegészségesebb tudatmódosító szer. Hosszú távon némi függőséget okoz ugyan, de minden egyes alkalommal ugyanazt a flasht adja, úgy, hogy közben az adagot sem kell növelni. De még a hangerőt se. A Protection annyira átható, hogy nem is kell hangosan hallgatni, akkor is elrepít a picsába. Per pillanat a harmadik, Three című számot hallgatom fejhallgatóval a tél végi, töksötét éjszakában (épp három óra van), és az Everything But The Girl énekese, Tracey Thorn hangját hallva az az érzésem, mintha egy hideg szikét húznának végig a gerincem mellett lassan, közben a halántékomon kopogtatnak puhán valami lekerekített végű hosszú fém tárggyal, mintha valami furcsa orvosi eszköz lenne, és egy nem túl jól felszerelt, üres játszótér szélén álldogálok a szürkületben. Pedig tök józan vagyok. Volt már jobb flashem is erre a számra, de most épp ez van. Szóval, a Protection véd is, meg ápol is meg el- és be is takar, de módosít is rendesen. Mindig. És egyből.

maxresdefault

Most, hogy a fenséges Weather Storm című szerzeményt hallgatom, először van a lemezzel kapcsolatban olyan érzésem, hogy annak ellenére, hogy hallatszik rajta a sok munka, ezzel a lemezzel görcsölés valószínűleg nem volt. Vagy legalábbis a végeredményen egyáltalán nem hallatszik. Olyan magától értetődő az egész. Mintha ez a lemez már kész lett volna ebben a tökéletes formájában valahol az univerzum egy titkos csomagmegőrzőjében, és nekik csak rá kellett volna találniuk, és kivenniük onnan. Úgy látszik, ők voltak rá hivatottak. Mi más lehetne a magyarázat például a Horace Andy utánozhatatlan stílusával és egyedülálló orgánumával előadott Spying Glassre? Tudnak normális emberi lények ilyen zenét csinálni? (Ráadásul 1994-ben?) Nem. Maximum a csomagmegőrző kódját tudják megfejteni. És akkor még nem is beszéltünk a nyitó tételről, a szintén Tracey Thorn énekelte Protectionről és a Karmacomáról, amin 3D és Tricky felelget egymásnak. A címadó dalnak – zenéjének és szövegének egyaránt – hatalmas szerepe van abban, hogy ez a lemez ilyen különleges, kiemelkedő, megkapó és univerzális lett. Egyszerű sorokban előadott szövege olyan mélyen érinti meg a 20. (és most már) 21. századi embert, hogy úgy érzi, amit Tracey énekel, az neki vagy róla szól, és egyben vigaszt nyújt neki. „Te fiú vagy, én lány, de támaszkodhatsz rám… és ez több, mint szerelem, és ennek így kell lennie.” „Megállok előtted, és felfogom az ütést. Megvédelek.” Persze angolul ez sokkal jobban hangzik, és elengedhetetlen hozzá Tracey Thorn hangját, énekét és előadásmódját hallani, de a lényeg talán átjön: ha valakire támaszkodhatunk, számíthatunk, ha valaki védelmet nyújt nekünk az életben, az több mint szerelem és talán több is, mint szeretet. És a mai világban talán ez a legtöbb és legértékesebb, amit kaphatunk. És nyújthatunk.

massive_attack_4

A trip-hop korszak egyik legkiemelkedőbb szerzeménye, a Karmacoma viszont ennek homlokegyenest az ellenkezője, ami már a felütésből is jól látszik: „You sure you wanna be with me, I’ve nothing to give.” „Biztos vagy benne, hogy velem akarsz lenni, nincs mit adnom.” Amikor ezt hallom, mindig Trickyt és első énekesnőjét, valamint gyermekének anyját Martina Topley-Birdöt látom magam előtt, pedig nem biztos, hogy róluk szól. A megható, felemelő és védelmező Protection és a szétesett urbánus világban „játszódó”, szétesett figurák szétesett kapcsolatairól, életéről szóló, dekadensen, egzotikusan lüktető (és szupersúlyos videoklippel illusztrált) Karmacoma két végpontja közt lebeg az album többi dala, aminek egyetlen furcsa és a mai napig értelmezhetetlen mozzanata van, ami sajnos éppen az utolsó szám, a Doors Light My Fire-jének hip-hoposított remixe, vagy újraértelmezése. Azért furcsa, mert egy élő felvétel, és a szám alatt ráadásul elég nagy közönségzajt is hagytak, ami teljesen idegenül hat, és felriaszt az addigi belső utazásból (annak ellenére, hogy Horace Andy előadása zseniális). Pont a végén töri meg a lemezt, pedig a lezárás egy ilyen album esetében ugyanolyan fontos, mint a nyitány. Azért is furcsa, hogy ezt tették a végére, mert a végig bizarr légzéssel aláfestett, zongorás mittudomén mi, mondjuk, dubosított szintidreampop, a Heat Miser tökéletes befejezés lenne. Ehhez képest jön egy ilyen elektronikus zajokkal teli, élőben felvett katyvasz, ami ráadásul valami idióta videojáték-lövöldözéssel meg színpadi konferálásokkal halkul el. Erre szokták azt kérdezni, hogy: „mit szívtatok srácok?” Ezzel együtt a Protection így is örök darab, és egy olyan fejezet a popzene történetében, mint mondjuk a (szintén ’94-ben készült) Ponyvaregény a filmtörténetben: van egy-két vele rokonítható alkotás, de mégis külön önálló egységként lebeg valahol az egyre táguló popkulturális térben.

Jótállás: 

Örök garancia: az első 45 perc

Szerző:
Link interjú Vörös Andrással, az ØRDØG frontemberével a Helmet keddi koncertje kapcsán
aug. 6., 21:45
LINK INTERJÚ NEMES ZOLTÁNNAL, A KUTYA VACSORÁJA BILLENTYŰSÉVEL
Júl. 19., 20:28
FRENK ÚJRA A KOBUCI KERTBEN
Júl. 9., 12:20
Link interjú Prieger Zsolttal – Anima Sound System
ápr. 26., 15:17