A zene építészete 1. rész – Építészet a zene szolgálatában

Építészet a zene szolgálatában

Érdekes megfigyelni, hogy az épített környezetben mintha könnyebben dalra fakadnának az emberek. Gondoljunk itt az amatőr tusoló-operaénekesekre, avagy egy kis közösség tagjaira, akik példának okáért kendert készítenek téli éjszakán és közben népdalokat énekelnek. Miután a szabad ég alatt a kendert kigyomlálták, kinyűtték, kiszárították, eláztatták és kimosták, benn a házban, az asszonyok a kendert kicsapták, megtilolták, meghúzták a hehelen, a gerebenen, majd megecselték és megfonták. Na, eközben azért el lehet képzelni, hogy énekeltek eleget. Ezek a közös munkára alkalmas közösségi terek elsődlegesen a munkának a végzésére épültek és nem a zeneművelés magasabb fokának elérését célozták meg. Ettől függetlenül fontos megjegyezni, hogy az épített tér mennyire egyszerű módon ad helyet a zenének, a zene pedig átitatja a falakat.

Kodály Zoltán népdalgyűjtései során a gramofont főleg a tisztaszobákban állította föl, mert ott tudott megfelelően nyugodt környezetben népdalokat rögzíteni. Ezért is nem kukorékol bele minden második Kodály-gyűjtésbe egy kakas, vagy köhögnek hosszasan a kíváncsi szomszédok. A rögzített hang számára tehát – eltekintve azoktól az esetektől, amikor a felvétel készítője szándékosan szeretné megjeleníttetni a kültéri hangokat, zajokat – szerencsésebb, ha zárt térben, épített térben készül a felvétel. Említést érdemel, hogy Ligeti György a tanítványainak lelkére köti, hogy „a csend is zene”. Ebben az értelemben leegyszerűsítve elmondható, hogy egy, a célnak megfelelő zárt helyiségben a csend és a hangok ritmikus váltakozása áll össze egy zenei alkotássá. Ahhoz azonban, hogy a csend tényleg csend legyen és a zene is úgy szólaljon meg, ahogy azt az előadók szeretnék, megfelelően épített környezetre van szükség.

Sok pályakezdő fiatal zenésztől hallottam már próbatermi élményeiről. Jelen esetben nem az első nagy „zúzásra” gondolok, hanem a fater kiszuperált garázsának vagy a családi pincehelyiségnek próbateremmé alakítására. Ilyenkor kerülnek elő az elnyűtt szőnyegek, lópokrócok, a hangtörő anyagok, a lyukacsos farostlemezek vagy a tojástartók. Nem vagyok benne biztos, hogy Elvis tett-e valaha tojástartókat első otthoni kis próbatermének falaira, de az viszont igazolható, hogy 1954. július 5-én besétált a Sun Studióba (Memphis, Tennessee) és fölvett többek között két számot, melyekből megszületett az Elvis sikerét berobbantó kislemez: egyik oldalán a That’s All Right (Mama), a másikon a Blue Moon of Kentucky.

https://www.youtube.com/watch?v=Z5gTBEci9wM

Miért megy stúdióba egy zenész fölvenni a dalait? Egyszerűnek tűnő kérdés, de válaszként azonnal több részletes okot is föl lehet sorakoztatni azon kívül, hogy „ott jól szól a zene”: i) mert a stúdió úgy van kialakítva, hogy megfelelő csendet tud biztosítani a felvételhez, ii) jó a stúdió akusztikája és iii) az épület technikai berendezései lehetővé teszik a minőségi hangfelvételt. Az első két okért az építészek, belsőépítészek, szakirányú építész-akusztikusok felelnek, az utóbbiért a technikusok, hangmérnökök.

A hang terjedése, abszorbeálása és irányának pontos tervezése komoly építész-szakemberi ismereteket igényel. Egy új autó áramvonalasságának tervezése valamelyest egyszerűbb feladat. A szélcsatornában a levegő áramlását a tervezett új modellre szerelt papírcsíkokkal jól meg lehet jeleníttetni, be lehet állítani, ám a hang terjedésének láthatatlanságát és összehatását csak tapasztalati úton és mérőeszközökkel lehet leképezni. Nem véletlenül fejlesztették évekig a Magyar Rádió 6-os és 22-es stúdiójának akusztikai kialakítását a szakemberek. Ebben az innovációs terek építéséből nyert tudáshalmaznak is nagy szerepe van. 1999-ben a Matáv Kísérleti Kutatóközpontjának „csendszobája” több tízmillió forintos fejlesztéssé nőtte ki magát a budapesti Infoparkban.

Ez a helyiség egy hangtechnikailag úgynevezett steril teret biztosított a falakra helyezett hangelnyelő szivacsos gúlákkal. Itt amúgy sikerült a tudósoknak igazolniuk, hogy a teljes csend az ember szervezetére, hallására fájdalmas hatással van. A Nyugati pályaudvar előtt egy átlagos délutánon nagyjából 90 decibel a zajterhelés. Egy csendszobában 0 és 5 decibel közötti, attól függően, hogy mennyire ver hangosan a szívünk az ijedségtől. Az emberi szervezet nincs hozzászokva a teljes csendhez. Ugyanúgy nem szerencsés az emberi szervezet számára, ha túlzott zajterhelés éri. Mind a mélynyomók határértéken túli kilengése, mind a magas hangok visítása kellemetlenül érinti a hallgatót.

A 2. részben: Zenei központok építészete