A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Alexandra Savior – Alex Turnerrel közösen írt és rögzített számok egy 21 éves énekesnőtől

2016. augusztus 15., 16:25

A pályakezdő énekesnőkről szóló sorozatunkat – a tegnap egy fiúnak, a svéd Eliasnak szentelt cikk kitérője – folytassuk egy szintén 1995-ös születésű lánnyal: az amerikai Alexandra Savior az első hivatalosan megjelent felvételét tavaly az Arctic Monkeys-vezér Alex Turnerrel közösen írta és rögzítette a True Detective tévésorozathoz, majd társszerző lett a Last Shadow Puppets idei lemezének Miracle Aligner című számában, és a közös tavaszi koncertek után most nyáron már első klipdalát is bemutatta közelgő debütáló albumáról, melyet Alex mellett a sztárproducer James Forddal készített – a hétvégén megjelent első igazi interjújából pedig végre megismerhettük együttműködésük teljes sztoriját is!

A portlandi születésű Alexandra McDermott 12 és 15 éves kora közt már rengeteg verset és novellát írt, aztán áttért inkább a dalszerzésre, és 18 évesen átköltözött a szerzeményeivel szerencsét próbálni Los Angelesbe, ahol azonnal sikerült is lemezszerződést kapnia a Columbia kiadótól, és olyanok zengték a dicséretét, mint Courtney Love (aki már a tinilány egy 2012-es YouTube-feldolgozásvideójának láttán a rajongója lett) vagy a slágerszerző-producer Linda Perry (aki rögtön Fiona Apple-szerű nagy befutást jósolt neki).

alexandra-courtain

Az ifjú dalszerző-énekesnő (aki a zenei félhang kifejezéssel játszva egy ideig Alexandra Semitone-nak is hívta magát, mielőtt kikötött volna a megváltókvalitást sugalló Savior művésznévnél) 2014-ben egy bulin megismerkedett Miles Kane-nel, és felvetette neki, hogy Alex Turnerrel szeretne dolgozni. Meglepetésére az Arctic Monkeys-vezér egy hét múlva jelentkezett is nála, és kávéházi találkozó után rögtön el is kezdték a közös munkát Alex házában. Egy bő tucatnyi közös szerzeményük született (köztük a True Detective filmzenelemezre még demóformában került Risk és a Last Shadow Puppets-repertoárba átvándorolt Miracle Aligner), és két további Last Shadow Puppets-zenész, a Mini Mansions-tag Zach Dawes basszusgitáros és a Simian Mobile Disco-tag James Ford dobos-producer bevonásával 2015-ban a Strange Portrait munkacímű első Alexandra Savior-albumot is felvették (ráadásként az énekesnő a Tame Impala basszista-vokalistájának, Cameron Averynek a We’re Just Making It Worse című számába is beszállt duettezni – szintén az alábbi képen is látható Ford produceri segédletével).

alexandra-jamesford

Idén áprilisban Alexandra a Last Shadow Puppets amerikai turnéjának előzenekari posztján léphetett fel kísérőegyüttesével (a Los Angeles-i Papa zenekar tagjaival), majd cserébe egy májusi önálló koncertjére meglepetésvendégként Alex Turnert hívta meg gitározni, júniusban pedig megjelentette Shades című első kislemezdalát, melyhez a borítót is maga tervezte és a klipet is maga rendezte – sőt férfi alteregóját, Jasont is maga játssza benne!

a Shades című első Alexandra Savior-klipdal:

alexandra-shades

FRISSÍTÉS: szeptember közepén az M.T.M.E. (Music To My Ears) című második kislemez is megérkezett, melyhez ezúttal is az énekesnő rendezett klipet és tervezett borítót!

alexandrasavior-mtme

.
a 2015-ös True Detective filmzenelemezen megjelent Risk stúdiódemó, ahol Zach Dawes basszusgitárja kivételével minden hangszeren Alex Turner játszik:

Alexandra a Tame Impala basszista-vokalistájának, Cameron Averynek a 2015-ben közzétett We’re Just Making It Worse című dalában:

.

Alex és Alexandra 2016. május 12-én a Los Angeles-i The Hotel Caféban a Tush című ZZ Top-dal feldolgozásával. . .

. . . és Girlie című közös szerzeményükkel:

alex-alexandra2

Alexandra közelgő albumának dalai élőben a Last Shadow Puppets áprilisi amerikai koncertjeinek előzenekari posztján:

Frankie (Alexandra Savior/Alex Turner)
Bones (Alex Turner)
Mirage (Alexandra Savior/Alex Turner)
Vanishing Point (Alexandra Savior/Alex Turner)
Cupid Shoots To Kill (Alexandra Savior/Alex Turner)
Audeline (Alexandra Savior/Alex Turner/James Ford)
Girlie (Alexandra Savior/Alex Turner)
Risk (Alexandra Savior/Alex Turner)
Mystery Girl (Alexandra Savior/Alex Turner)

.
itt az a Last Shadow Puppets-dal, mely szintén Alexandra Savior/Alex Turner-szerzemény: a Miracle Aligner című szám Saam Farahmand rendező májusban bemutatott klipjével, Miles és Alex bohóckodásával:

.
végezetül pedig itt van 2012 januárjából az a YouTube-ról időközben törölt feldolgozásvideó, melyet annak idején Courtney Love és Perez Hilton is megosztott – a 16 éves szöszi Alexandra McDermott egy barátnője gitárkíséretével az ausztrál Angus & Julia Stone testvérduó 2010-es slágerét, a Big Jet Plane-t énekli:

Thelma Plum: Made For You – Paul McCartney az ausztrál bennszülött énekesnő első albumán
Júl. 15., 11:11
Tiny Changes – sztárparádés Frightened Rabbit-tribute album
Júl. 13., 14:32
Blood Orange: Angel’s Pulse – az új mixtape-en Toro y Moi és Arca + szereplések Mariah Carey-vel
Júl. 12., 19:30
Anna Meredith: Paramour – kortárs klasszikus klip Lego-kisvasúttal
Júl. 11., 9:49