A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

At The Drive In: Hostage Stamps – videoklip a 17 év után érkező új albumhoz

2017. április 4., 7:00

Az egykori Mars Volta zeneszerző-gitárosa, Omar Rodríguez-López a tavaly nyár óta futó 2 x 12 részesre nőtt szólóalbum-sorozatában kéthetente folyamatosan érkező újabb és újabb lemezanyagok mellett idén már a mexikói-amerikai Le Butcherettes-énekesnő Teri Gender Bender és a veterán Melvins-tagok társaságában alakított Crystal Fairy szupergruppal is kiadott egy erős debütalbumot, de közben már beígért május 5-re egy visszatérő nagylemezt poszt-hardcore anyazenekarával, az újraindult At The Drive Innel is (aminek nevét az idei évtől már kötőjel nélkül írják). Az in • ter a • li • a album beharangozó számainak sorában a decemberi Governed By Contagions és a februári Incurably Innocent után tegnap az első hivatalos videoklip is megérkezett a Hostage Stamps című dalhoz.

A 17 év után bejelentett új At The Drive In-album (melyen a tavaly kilépett alapító gitáros-vokalista Jim Ward helyett az ő Sparta nevű másik zenekarából érkezett Keeley Davis penget) a Mars Volta mellől ismert Rich Costey társproduceri segédletével készült, és a legújabb számhoz fűzött kommentárjában Cedric Bixler-Zavala énekes hangsúlyozta, hogy a zenekar egy aktuális, a mai fiatalság szívverésére figyelő anyaggal áll elő.

az előző két dal animációs videójához hasonlóan a Hostage Stamps klipjét is Damon Locks és az animátor Rob Shaw párosa rendezte:

my eyes scroll to the back of my head,
the Lord’s dare taken in vein
keepsake battalions, phantom couplets,
a new tactile cremation attested opaque
spurs
contemplative
mayhem keeps us
branded on the wrist
DO NOT EMBALM,
a paper nest truancy of wasps .
wrap me up in mylar film
the anachronism enacts the indigenous
prolonged exposure
to combustible nativism

Thirty days spent in the hole
Raise yourself a nithing pole
Inoculated at the liqour store
Drunk on the piss
Of semaphore embers

the hospice waltz of corpus flowers
leaves pinko fumes from turret guns
sawing at the base of pylon towers
banking on the drought banking on the

opaque spurs
I’ve defeated every crypt

in the potters field of machuca
calling from the blossoming dust
slid down the bank, choking on sherm
a new tactile cremation attested
to opaque spurs
contemplative
mayhem keeps us together

Thirty days spent in the hole
Raise yourself a nithing pole
Inoculated at the liqour store
Drunk on the piss
Of semaphore embers

put your hurt in a safe
throw it in wet cement
Never speak of this to a living soul
heed the mercury blots
of this Rorschach advice
no good will come of your insect rebellion

Thirty days spent in the hole
Raise yourself a nithing pole
Inoculated at the liqour store
Drunk on the piss
Of semaphore embers

¡ raise your nithing poles !
¡ raise your nithing poles !
¡ raise your nithing poles !

.
az előző beharagozó dal, a februári Incurably Innocent szövegvideója szintén Rob Shaw és Damon Locks animációjával:

Pray that your family
never forgets
the arousal from a corpse
that fuels your taste
blonde to the shoulders
blind to the pill
He found solace in the act of infection
a blank tape
that couldn’t remember
but you can never erase the hurt
out in the dial toned distance
someone heard

He keeps a hiding your photograph
Of the moment that you needed to
Emasculate his
Photograph
Locked up in the trance
Of a memory
Photograph
Of the moment that you needed to
Emasculate his
Photograph
But you locked up in the trance
Of a memory
Marching to the coffins
On franklin avenue

preyed on the anguish
you better run
always dragging a finger
across his throat
mannix the fixer
to sage the ghosts
and the faith that awarded
his every move
blank tape
that couldn’t remember
but you can never erase the hurt
out in the dial toned distance
someone heard

He keeps a hiding your photograph
Of the moment that you needed to
Emasculate his
Photograph
Locked up in the trance
Of a memory
Photograph
Of the moment that you needed to
Emasculate his
Photograph
But you locked up in the trance
Of a memory
Marching to the coffins
On franklin avenue

just float the needles
when the rum fits a tremor at hand
and he can’t seem to find
his direction home

In a closet she hid
in eternities sleep
with the fear of God at the end of his whip

.
a visszatérő album borítója és számlistája:

At The Drive In: in • ter a • li • a (2017)

01 “No Wolf Like The Present”
02 “Continuum”
03 “Tilting At The Univendor”
04 “Governed By Contagions”
05 “Pendulum In A Peasant Dress”
06 “Incurably Innocent”
07 “Call Broken Arrow”
08 “Holtzclaw”
09 “Torrentially Cutshaw”
10 “Ghost Tape No. 9″
11 “Hostage Stamps”

.
Ami Omar Rodríguez-López szólóalbum-sorozatát illeti, a 2016-os első adag (Sworn Virgins, Corazones, Blind Worms Pious Swine, Arañas en La Sombra, Umbrella Mistress, El Bien y mal Nos Une, Cell Phone Bikini, Infintiy Drips, Weekly Mansions, Zapopan, Nom De Guerre Cabal, Some Need It Lonely) után szilveszter óta fut a szintén 12 részes újabb széria is (A Lovejoy, Roman Lips, Zen Thrills, Chocolate Tumor Hormone Parade, Ensayo de un Desaparecido. . . ), és a projekt Bandcamp-oldalára azóta is folyamatosan kerülnek ki kéthetente a lejátszók – ezek a legfrissebbek már az előre bejelentettől eltérő címekkel érkeztek:

Azul, Mis Dientes (2017. március 10. – ezeken a 2012 tájáról való felvételeken Teri Gender Bender énekel és a későbbi Le Butcherettes-tag Chris Common dobol)

Gorilla Preacher Cartel (2017. március 24. – vegyes cucc 2001-2012 közt régi Mars Volta-dobosokkal készült felvételekből)

Killing Tingled Lifting Retreats (2017. április 7. – ez az album a megjelenés napjától lesz itt végighallgatható)

a 2017-es lemezsorozat további részeinek címe és tervezett érkezési dátuma:

Birth Of A Ghost (2017. április 21.)

Solid State Mercenaries (2017. május 5.)

Doom Patrol (2017. május 19.)

Serpents For A Rainbow (2017. június 2.)

.
a balkezes Omar itt épp a St. Vincent által tervezett Ernie Ball Music Man STV gitárján játszik:

Angel Olsen: Lark – újabb monumentális klipdal az All Mirrors albumról
Sze. 15., 17:05
Sharon Van Etten szereplése a filmsztár Jeff Goldblum új dzsesszlemezén
Sze. 13., 10:18
Lana Del Rey, Ariana Grande, Miley Cyrus: Don’t Call Me Angel – klip az új Charlie angyalai filmhez
Sze. 13., 6:00
Underworld: S T A R – videoklip a Drift sorozatot záró box set bejelentéséhez
Sze. 12., 18:31