A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

AXL ROSE ELSŐ ÚJ DALA 10 ÉVE

2019. január 6., 20:02

Rajzfilmfigura lett az a Guns N’ Roses amúgy is rajzfilmfigurásodó frontemberéből. Axl Rose a New Looney Tunes című rajzfilm egyik betétdalához, a Rock the Rock-hoz adta a nevét, hangját és figuráját, de csak ő tudja, hogy miért.

Axl Rose a világ egyik legtöbbet gúnyolt, tíz éven át készült, 2008-ban megjelent Chinese Democracy című albuma óta nem adott ki új zenét, és most 56 évesen elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy nevét adja egy Rock the Rock című rajzfilm-betétdalhoz, amit egyes információk szerint még csak nem is ő írt, hanem a sorozat egyik rendezője, Rob Janas és egyik zeneszerzője, Joshua Funk.

A dal címe azért lett ilyen mélyenszántó, mert a szerzemény eredetileg egy olyan részben csendült fel, amely arról szól, hogy pár figura zenekart alapít, ami olyan hangos zenét játszik, hogy azzal szétzúznak egy földhöz közelgő aszteroidát.

A dal leginkább az AC/DC stílusát idézi, ami annyira nem meglepő, hisz Axl helyettesítette Brian Johnsont a zenekar turnéján.

A Guns N’ Roses december 8-án fejezte be két évig tartó Not in This Lifetime Tour nevű világkörüli turnéját, ami után a gitáros, Richard Fortus egy rádióinterjúban elmondta, hogy a Guns N’ Roses új albumon dolgozik, ami ha igaz, akkor az azt jelenti, hogy ez lesz a világ egykor legveszélyesebb zenekarának első olyan lemeze az 1993-as The Spaghetti Incident? óta, amelyen szerepel Slash és Duff McKagan is. Addig kénytelenek vagyunk beérni ezzel:

Drum and bass ünnep Goldie-val szombaton az A38 hajón
okt. 12., 15:01
Busta Rhymes megcsinálja a hétvégédet az Open Air Rádión
szept. 23., 16:27
Link interjú Balogh Attilával, a Lazarvs basszusgitárosával
szept. 13., 13:30