A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Az Adèle élete… címszereplőjének új kisfilmje és korhatáros Toys-klipje

2015. november 2., 21:14

A 2013-as cannes-i Arany Pálma-díjas Adèle élete – 1-2. fejezet című francia leszbikus szerelmi történet két főszereplője közül Léa Seydoux a héten az új James Bond filmben tündököl, míg a címszereplő Adèle Exarchopoulos (és pasija, a tavalyelőtti sikerfilmben szintén szereplő Jérémie Laheurte) a Canal+ tévéadón múlt éjszaka bemutatott Apnée című rövidfilmben látható – illetve az abból összevágott korhatáros videoklipben, mely a filmzenét jegyző párizsi Toys duónak, a Christine And The Queens két szintetizátorosának az aktuális kislemezdalához készült.

Paul Prier és Bastien Doremus a debütáló 2012-es Natural Plastic után idén tavasszal álltak elő Toys nevű együttesük Golden Line című második EP-jével, de közben már több projekten is dolgoztak együtt filmrendező haverjukkal, Louis De Caunes-nal: a Hey Boy című daluk New Yorkban forgatott 2013-as videója óta tánc- és reklámfilmekhez is adtak neki számokat, továbbá ők komponálták az aláfestő zenét az Apnée (apnoé, légzéskimaradás, illetve -visszatartás, szabadtüdős búvárkodás stb.) címet viselő rövidfilmhez is.

toys-col

A film egy szerelem születéséről szól, az intenzív és ellentmondó érzésekről, melyek egy kapcsolat legelejét jellemzik” – mondja a rendező, akinek munkáját nagyban segítette, hogy a két főszerepet egy igazi szerelmespár, az 1993-as születésű Adèle Exarchopoulos és a nála három évvel idősebb Jérémie Laheurte francia modell alakítja. A kisfilm tegnapi bemutatója után ma tették közzé a Fire című Toys-dalhoz összevágott klipet, melybe szintén bőven jutott intim meztelen jelentekből is.

toys-vid0

a tegnap bemutatott Apnée kisfilm első előzetese még 2014 végéről:

a Párizsi Operában és annak tetején forgatott Haut Vol című idei Louis de Caunes-filmetűd szintén a Toys zenéjével:

a 2015-ös Golden Line EP-re is felkerült Hey Boy 2013-as klipje szintén Louis de Caunes rendezésében:

a tavaszi Golden Line EP címadó dalának véres-brutális videója, melyet Vladimir de Fontenay rendezett:

az áprilisban megjelent Golden Line EP teljes anyaga:

a We Are című 2013-as kislemezdal:

a Noise klipdal a duó Natural Plastic című első EP-jéről, 2012 szeptemberéből:

.
Paul és Bastien billentyűsként egy tavaszi Christine And The Queens-koncerten:

00:00 – Science Fiction
06:38 – Christine
10:35 – Narcissus Is Back
16:40 – Paradis Perdus
21:00 – Saint Claude
26:20 – The Loving Cup
32:10 – Nuit 17 à 52

az október eleji Christine And The Queens-koncerteken az énekesnő már azt is megengedte a Toys-tagoknak, hogy előadhassák Fire című aktuális kislemezdalukat:

christine-toys

.
ráadásként itt az Adèle élete – 1-2. fejezet mozielőzetese 2013-ból:

King Gizzard & The Lizard Wizard: Honey – videoklip a 16. album elé
Júl. 14., 19:04
Idles: A Hymn – újabb videoklip az Ultra Mono album elé
Júl. 14., 18:29
Will Butler: Surrender – videoklip az Arcade Fire-öcsi új Generations szólóalbuma elé
Júl. 14., 17:36
Moses Sumney: Monumental – divatvideó az Olimpiai himnusz átdolgozásával
Júl. 14., 16:35