A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Az Eagles Of Death Metal fellépése a U2 turnézáró párizsi koncertjén

2015. december 8., 7:22

A U2 december 6-án és 7-és pótolta be a párizsi terrortámadás miatt lemondott két fellépését, és míg az első koncert zárásaként Patti Smith volt a meglepetésvendég People Have The Power című dalának Bonóékkal közös előadásával, addig múlt éjszaka az Eagles Of Death Metal tagjai léptek a Bercy sportcsarnok színpadára, hogy a U2-val együtt előadják ugyanazt a Patti Smith-klasszikust – majd utána a U2-tagok nélkül a saját I Love You All The Time című számukat is, melyből az elmúlt hetekben oly sok feldolgozás készült már felkérésükre.

A hétfői koncerten, mely egyben a tavalyi Songs Of Innocence albumhoz tartozó 2015-ös iNNOCENCE + eXPERIENCE Tour utolsó előadása is volt, két számmal (Out Of Control, Ordinary Love) kevesebb hangzott el a vasárnapihoz képest, de a záró közös Patti Smith-feldolgozás után a U2 még átengedte egy dal erejéig a színpadot Jesse Hugheséknak (amint az a vasárnapi reptéri fotókról már sejthető volt, Josh Homme nem volt ott, ahogy november 13-án a tragikus végű Bataclan-koncerten sem).

eagles-u2-4

Nem maradt már más hátra, minthogy bemutassunk néhány embert, akinek az élete örökké Párizs városának része lesz. Ezek itt a testvéreink, trubadúrtársaink, akiket megfosztottak a színpaduktól három hete, szeretnénk hát felajánlani nekik ma este a miénket” – konferálta fel Bono az Eagles Of Death Metalt, és a People Have The Power című 1988-as Patti Smith-dal közös előadása így nézett ki:

az estet záró I Love You All The Time az Eagles Of Death Metaltól:

eagles-u2-2a

.
FRISSÍTÉS: az Eagles Of Death Metal zenészei a fellépés másnapján ellátogattak a vérengzés helyszínére, és letették virágjaikat a Bataclan koncertterem elé!

eagles-bata

Coldplay: Champion Of The World + Daddy – két új dal, az egyikhez videoklip is
nov. 20., 19:35
Baxter Dury: Slumlord – videoklip az új The Night Chancers album elé
nov. 20., 15:43
Millie Turner: Hide+Seek – hétszámos EP a 19 éves brit énekesnőtől
nov. 19., 19:14
Beck: Paisley Park Sessions – Prince-feldolgozások Prince stúdiójában
nov. 19., 8:16