A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Bat For Lashes a hegedűs-zeneszerző John Metcalfe albumán

2015. április 25., 11:48

A pakisztáni származású brit multiinstrumentalista-producer-dalszerző-énekesnő Natasha Khan, azaz Bat For Lashes a 2013-as Sziget-fellépése óta számos közreműködéssel jelentkezett: filmbetétdalt készített Jon Hopkinsszal, divatvideót forgatott egy Beckkel közös szerzeményéhez, vokálozott egy Damon Albarn-számban, hozzájárult a Body Of Songs multimédia projekthez és Az éhezők viadala sorozat tavalyi filmzenealbumához. Most a hegedűs-zeneszerző John Metcalfe új lemezére énekelt fel egy dalt.

Az 1964-es új-zélandi születésű, de 1972 óta Nagy-Britanniában élő Metcalfe a nyolcvanas évtized közepén brácsásként tűnt fel a kultikus manchesteri posztpunk/art-rock zenekar, a Durutti Columnban, és annak gitáros vezérével, Vini Reillyvel meghatározó szerepe volt az 1988-as Viva Hate című első Morrissey-szólóalbum hangzásának kialakításában. Az azóta eltelt bő negyedszázadban a vonósnégyesével, a klasszikus és kortárs zenében is kompetens Duke Quartettel való szereplés mellett számtalan popzenei előadónak készített hangszereléseket (Simple Minds, The Pretenders, The Cranberries, Blur, Catatonia, Peter Gabriel, Coldplay stb.), de 2000-től már saját neve alatt is adott ki szerzői albumokat. A harmadik Bat For Lashes-nagylemez, a 2012-es The Haunted Man közreműködői között is ott volt, így nem meglepő, hogy The Appearance of Colour című új stúdióalbumára Natashát is felkérte énekelni.

A június 8-án megjelenő John Metcalfe-lemezről a Just Let Go című közös dal itt hallható:

a legutóbbi Bat For Lashes-klip a 2012-es The Haunted Man album nyitódalához, az énekesnő Kate Bush– és Björk-hatásait leglátványosabban mutató Lilieshez, melynek nagyzenekari hangszerelése szintén John Metcalfe munkája:

.
Bat For Lashes-közreműködések az elmúlt bő másfél évből:

a Majd újra lesz nyár (How I Live Now) című 2013-as angol film betétdala, a brit zongorista-zeneszerző-producer Jon Hopkinsszal közösen jegyzett Garden’s Heart, melyhez a film főszereplőjével, Saoirse Ronan ír színésznővel forgatott klipet maga Natasha Khan rendezte:

a szintén az énekesnő által rendezett Under The Indigo Moon című 2014-es divatvideó, melyben a Beckkel közösen írt és rögzített azonos című kiadatlan dal egy részlete is hallható:

az emberi testhez és annak szerveihez kapcsolódó Body Of Songs multimédia projekt orvostudomány ihlette dalai közül itt van Natasha kompozíciója, a Skin Song, melyet tavaly nyáron tettek közzé egy-egy Goldie– és Ghostpoet-számmal együtt:

Natasha közreműködése Az éhezők viadala sorozat tavalyi filmzenealbumán, ahol a lemezt összeállító Lorde egyik kedvencének, Son Luxnak a Plan The Escape című szerzeményéből készült Bat For Lashes-átdolgozás:

az énekesnő háttérvokálja a Blur-vezér Damon Albarn tavalyi Everyday Robots szólóalbumának The Selfish Giant című számában:

Liz Phair: Good Side – új dal a tíz év után érkező visszatérő albumról
okt. 13., 12:12
St. Vincent: New York (Nina Kraviz Vocal Mix) – a MASSEDUCTION Rewired remixalbumról
okt. 12., 10:55
Luke Evans: Love Is A Battlefield – a walesi filmsztár albumának Budapesten forgatott klipje
okt. 11., 11:44
Lana Del Rey, Weyes Blood & Zella Day: For Free – Joni Mitchell-feldolgozás
okt. 10., 16:44