A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

BEA1991: Did You Feel Me Slip Away? +FRISSÍTÉS: Brand New Adult – debütalbum Blood Orange közreműködésével

2019. június 13., 13:24

Az orosz származású angol Shura új klipjével és lemezbejelentésével egy időben egy másik szintis-dalszerző-producer-énekesnő, az angol származású holland Bea, azaz BEA1991 is bejelentette albumát egy új szám videójával: a 2015-ös budapesti koncertjén bemutatott korai EP-i (Good Thinking, Songs Of 2k11), illetve az azóta elszórt My Name Is Written On It, Wdsg? és v4 című felvételei után 2019. július 12-én érkező első nagylemezéről a My Own Heaven mellett egy olyan dalt is hallhatunk, melyben Dev Hynes, azaz Blood Orange a sztárvendég.

Az amszterdami Beatriz de Rijke vokálozott a fekete New York-i multiinstrumentalista-dalszerző-producer-énekes legutóbbi két sikerlemezén (Freetown Sound – 2016, Negro Swan – 2018) és több koncertjén is, így nem meglepő, hogy most Dev is viszonozza a szívességet a Brand New Adult címet kapó BEA1991-debütalbumon, melyen rajta kívül két másik jeles zenész-producer, a holland Benny Sings (polgári nevén: Tim Van Berkestijn) és a brit Sneaker Pimps-alapító Liam Howe is besegít.

Az Amszterdamban, Londonban és New Yorkban felvett nagylemezéről a vizuálművészként is aktív Bea egy saját rendezésű minimalista klippel mutatta be a Did You Feel Me Slip Away?  című dalt, melyben Blood Orange nemcsak a basszustémákat játssza, de az intróban énekelni is hallhatjuk.

.
BEA1991 legutóbbi My Own Heaven kislemezdalának májusban bemutatott videója, egy docu art film Jona Honer rendezésében:

.
FRISSÍTÉS: az albummegjelenés napján, július 12-én Bea1991 bemutatott egy új klipet a Loser Wins című dalához. . .

. . .és Bandcamp-oldalán is meghallgathatóvá tette a teljes lemezanyagot, melyen Blood Orange az I’m A Goldmine című számban is besegített társproducerként!

.
az album számlistája az alábbi Bandcamp-lejátszón:

Haim: Summer Girl – új dal a Lou Reed-féle Walk On The Wild Side stílusában
Júl. 19., 18:43
Slaves: The Velvet Ditch – négyszámos új EP az angol pop-punk duótól
Júl. 18., 21:09
Iggy Pop: Free – az új album címadó száma
Júl. 18., 10:37
Red Hearse: Half Love – St. Vincent szereplése Jack Antonoff új együttesének klipjében
Júl. 18., 7:36