Bruce Dickinson: Mire való ez a gomb?
Az Iron Maiden idei VOLT fesztiválos fellépésével nagyjából egy időben jelent meg a zenekar legendás frontemberének, Bruce Dickinsonnak önéletrajzi kötete, Mire való ez a gomb? címmel. Az Open Air Rádió felkérésére a könyvről a zenekar egyik legnagyobb hazai rajongója, a zeneipart kívülről és belülről is jól ismerő Lacfi András írt kritikát.
Bruce Dickinson a heavy metal Hermann Ottója. Az 1955-ben, az angliai Worksop vidéki szegénységébe született énekes a világ egyik legmeghatározóbb és legsikeresebb rockzenekara, az Iron Maiden élén vált frontemberként szupersztárrá. Közben egy magyar edző segítségével Európa Bajnok vívó, majd hivatásos pilóta és repülőtársaság tulajdonos lett, aki néhány évvel ezelőtt a rákkal is sikeresen megküzdött.
A kemény zene rajongói évtizedek óta hiába várták, hogy valaki megtörje a csendet a magánéletét kínosan rejtegető csapat soraiból, de most, hogy a szirénatorkú reneszánszember elhatározta magát, végre megtört a jég.
Az eredetileg négy spirálfüzetnyi, kézzel írt önéletrajz egyszerre lebilincselő és frusztráló olvasmány. A világháború utáni angol munkásosztályban felnövő Bruce színesen ír gyermekkoráról és iskolaéveiről – ezek a fejezetek talán a legjobban sikerültek a könyvben –, de hiába várjuk, hogy Dickinson Iron Maidenbe történő belépése, és ott töltött évei lesznek a könyv csúcspontja, nem így történik.
Ahelyett, hogy egyedülálló szemszögből nyerhetnénk bepillantást a ’80-as évek olyan megkerülhetetlen metál lemezeinek elkészültébe, mint a Number of the Beast vagy a Powerslave, izgalmas sztorikat olvashatnánk a maidenes időkről, a többi taghoz fűződő, közismerten ellentmondásos viszonyáról, és beleshetnénk a turnék színfalai mögé, ezekről nagyon szűkszavúan ír. Ugyanakkor, ha kissé burjánzóan is, de részletesen beszámol a zenekaron túli tevékenységeiről: bőven olvashatunk vívókalandjairól, pilóta karrierjének állomásairól, szólóalbumainak készítéséről, és nem utolsó sorban nyelvdaganatával folytatott sikeres harcáról. Az egyik legizgalmasabb rész a könyvben a délszláv háború idején megejtetett szarajevói látogatása és fellépése – az olyan, mintha egy filmet néznénk. Az 1994-es háborús körülmények között megrendezett koncertről egyébként nemrégiben készült el egy dokumentumfilm Scream for Me Sarajevo címmel.
Az Iron Maiden háttérbe szorítása mellett Bruce Dickinson felnőttkori magánéletről sem ír: gyerekek, házasságok, válások, mind kimaradtak a visszaemlékezésből – amint az utószóból kiderül, persze szándékosan.
Ezzel együtt a Mire való ez a Gomb? című önéletrajz oldalairól egy céltudatos, szórakoztató, tehetséges és mindenre elszánt embert ismerhetünk meg. A könyv legalább olyan inspiráló és izgalmas lehet a fémzenét nem ismerő „civilek” számára, mint a zenekar rajongóinak, de ha valóban kendőzetlen formában olvasnánk a Bruce által (is) sikerre vitt zenekarról, tovább kell várnunk. Talán Steve Harris bevállalja egyszer…
Bruce Dickinson
Mire való ez a gomb?
Fordította: Pritz Péter
Terjedelem: 372 oldal
