A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Budapesten lesz Európa első Ramones-zarándokhelye

2016. augusztus 21., 16:40

Tommy Ramone szülőházának kapualjában, a Toldi mozi közvetlen szomszédságában helyezik el a kontinens első hivatalos Ramones-emléktábláját, melyhez nem akármilyen előtörténet tartozik.

tommy-ramone-died-playing-drums-ftr

A Bajcsy-Zsilinszky út 36-38-as cím alatt létesül Európa legelső Ramones zarándokhelye, mely egyelőre az ominózus lakóház kapualjába kerülő emléktábla formájában nyilvánul majd meg. A librarius.hu információ szerint a projekt talpalatnyi sajtótájékoztatóján Lipótváros polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter alkalomhoz illő Ramones pólóban jelent meg Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, valamint Pálinkás Szűts Róbert, a „nyolcvanas évek undergroundjának újságíró túlélőjének” társaságában. Az eseményen pedig végre kontextusba került az együttes történetében annyit hangsúlyozott magyar szál is:

Erdélyi Tamás budapesti zsidó családba született 1949-ben, életének első időszakát valóban a Toldi mozi szomszédságában töltötte. A holokauszt során családja több tagja is áldozatul esett a náciknak, szülei szomszédoknál bújkálva vészelték át az időszakot. Az Erdélyi család 1956-ban az egyesült államokba emigrált, az ekkor hét éves Tommy pedig már New York-ban nőtt fel.  A gimnázium alatt ismerkedett össze a később Johnny Ramone-ként hódító John Cummings-szel, akivel a megalapították a Ramones közvetlen előképének számító Tangerine Puppets-et.

A Ramones eredetileg trióként, Tommy-t, mint menedzsert felvonultatva indult el, azonban Joey Ramone hamar rájött, frontemberként több hasznát veszik. Helyét a kéznél lévő Tommy vette át, aki így 1974-1978 közt játszott a zenekarban. Az ő dobolása hallható a Ramones első három lemezén, melyeknél producerként is közre működött. Tommy Ramone 65 évesen, 2014-ben hunyt el.