A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Calpurnia: City Boy – a Stranger Things-srác Finn Wolfhard zenekarának első klipdala

2018. március 8., 8:34

A nyolcvanas években játszódó Stranger Things sorozatból és Az című horrorfilmből ismert 2002-es születésű kanadai színészsrác Finn Wolfhard már szerepelt itt tavaly egy nagy összeállításban a PUP punkzenekarnak forgatott klipjeivel és Calpurnia nevű saját kvartettje élén játszott feldolgozásaival, de most megérkezett első igazi kislemezdaluk és klipjük is közelgő első EP-jükről, melyen a chicagói Twin Peaks indie rock együttes frontemberének, Cadien Lake Jamesnek a produceri segédletével dolgoznak.

A gitáros-énekes Finn a vancouveri székhelyű Calpurniában a gitároslány Ayla Tesler-Mabe-bel, a basszista Jack Andersonnal és Malcolm Craig dobossal játszik – ez utóbbival 11 éves korában, a 2014 elején épp az első PUP-klipjének forgatásán ismerkedett össze, és ott találták ki, hogy együtt fognak zenélni. Az eddig hallott New Order-, Pixies- és Mac DeMarcofeldolgozásaik tükrében – meg abból, hogy Finn egyik kedvenc zenekaraként emlegeti a Twin Peakst – könnyen érthető, hogy garázs- és indie rockra esküsznek. A torontói független Royal Mountain Recordshoz szerződtek (mely a PUP és Mac DeMarco mellett például a Metz és az Alvvays anyagait is gondozza), és a City Boy című első Calpurnia-klipben azt is láthatjuk, amint a stúdióban rögzítik első EP-jüket producerükkel.

When I walk around my room
There is nothing else to say
When I walk around my room
Everything will be okay, ow!

I am a city boy
You are a city girl
You date the city tool
I am a city fool
I am a city boy
City boy

(One, two, three, four!)

When you have an artistic view
It’ll rub off on your take
When you answer to a bunch of dudes
You should run away

I am a city boy
You are a city girl
You date the city tool
I am a city fool
I am a city fool
I am a city fool
I am a, I am a city fool
I am a, I am a city, city fool

.
a Calpurnia-tagok tavalyi feldolgozása a My Kind Of Woman című Mac DeMarco-számból. . .

. . .és producerük együttesének, a Twin Peaksnek a Wanted You című dalából:

Szerző:
Natalie Portman: Wrapped Up – videoklip a Vox Lux mozifilm Sia által írt betétdalához
dec. 13., 8:39
Greg Dulli: Have Yourself A Merry Little Christmas – karácsonyi dal az Afghan Whigs vezérétől
dec. 13., 1:01
Mercury Rev feat. Hope Sandoval: Big Boss Man – a Mazzy Star-énekesnő egy Bobbie Gentry-feldolgozással
dec. 12., 11:49
Amanda Palmer: Drowning In The Sound – a hat év után bejelentett meztelen borítós új albumról
dec. 11., 19:17