A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Cameron Avery: Dance With Me – Tame Impala-tag szólóban, Alexa Chung a klipben

2017. március 8., 18:40

Az ausztrál Tame Impala basszusgitáros-vokalistájától, Cameron Averytől már 2015-ben hallhattunk egy kislemezdalt, melyet az Arctic Monkeys-főnök Alex Turner védencével, Alexandra Savior amerikai énekesnővel közösen adott elő (We’re Just Making It Worse), nemrég Alex és a Last Shadow Puppets-cimbora Miles Kane mellett láthattuk Lana Del Rey társaságában karaokézni, most a héten megjelenő első szólóalbumának legújabb beharangozó klipjében pedig Alex Turner excsajával, a brit divatikon és tévés műsorvezető Alexa Chunggal táncol (akivel már két éve is szerepeltek együtt zenés videóban, de ott Alexa énekelt).

A fenti csoportkép jobb szélén látható 1988-as születésű Cam Avery már a Tame Impala testvérzenekarának, a Pondnak is az alapító dobosa volt (2008-2013 között), és annak frontemberével, Nick Allbrookkal közösen is indított egy Allbrook/Avery nevű külön együttest (a 2011-es albumuk után a kiadatlanul fiókban maradt második anyagukat a Horrors tagjaival is rögzítették), továbbá benne volt a Tame Impala-vezér Kevin Parker diszkófunkos AAA Aardvark Getdown Services projektjében is. 2013-ban már The Growl nevű saját formációja élén is kiadott egy koszos, bluesos, pszichedelikus rock’n’roll albumot (What Would Christ Do??), de a szofisztikált multiinstrumentalista-dalszerző-énekesi szólókarrierjét Amerikába átköltözve csak 2015-ben indította el, hogy aztán a tavalyi évben már a Last Shadow Puppets-turné előzenekari posztján tesztelhesse első albumának anyagát, amely Alex és Miles együtteséhez hasonlóan a Scott Walker– és Serge Gainsbourg-féle gazdagon hangszerelt teátrális vonalat követi (az ausztrál fiú esetében a honfitárs Nick Cave is a nagy inspirációk közé tartozik).

Valami olyasmit akartam csinálni, mint a régi lemezek, amiket szeretek: Johnny Hartman, Dean Martin, Frank Sinatra, Elvis Presley, Sarah Vaughan, Etta James. . . big band hangzást, de kevésbé metaforikus szövegekkel” – mondja a bariton hangú playboy-dalnok, aki a március 10-én megjelenő Ripe Dreams, Pipe Dreams albumot az elmúlt fél év folyamán három kislemez- és klipdallal vezette fel, melyek közül a Nicole McDonald rendezőnővel forgatott Dance With Me tegnap közzétett morbid táncvideójában régi barátnője, Alexa Chung a partnere.

Alexa Chung már 2015 elején is édelgett Cam Averyvel egy zenés videóban, de ott ő énekelt: a Fleetwood Mac-énekesnő Stevie Nicks 1994-es Blue Denim című szólódalának feldolgozását adta elő Dev Hynes (Blood Orange) produceri segédletével készült zenei alapra karaokézva, az AG Jeans divatcégnek tervezett kollekcióját népszerűsítő kisfilmben, melyet Gia Coppola rendezett!

ha már karaokézás. . . Cam ezen a 2017-es videón Lana Del Rey, Alex Turner és Miles Kane társaságában bulizik a Tiny Dancer című Elton John-slágerrel:

ha már feldolgozás. . . Cameron itt a Last Shadow Puppets-fiúkkal énekli a Moonage Daydream című David Bowie-dalt a közös turnéjukon, 2016 augusztusában:

.
Cameron Avery szólóalbumának első két klipje a Joy Collective (Mike Bennett és Nathan Lewis) rendezésében, a Wasted On Fidelity januárból és a C’est Toi még tavaly szeptemberből:

a lemez további dalai élőben 2016-os koncertekről:

Big Town Girl

A Time And Place

Do You Know Me By Heart

Whoever Said Gambling’s For Suckers

Oooff!… It’s Christmas Already? – egy karácsonyi dal még 2015 végéről:

A Day In The Life Of Cameron Avery – egy kis portréfilm az album elé:

.
a lemez borítója és számlistája a deluxe kiadás bónuszaival:

Cameron Avery: Ripe Dreams, Pipe Dreams (2017)

A Time And Place
Do You Know Me By Heart
Dance With Me
Wasted On Fidelity
Big Town Girl
Disposable
The Cry Of Captain Hollywood
Watch Me Take It Away
An Ever Jarring Moment
C’est Toi (extended)

Whoever Said Gambling’s For Suckers
C’est Toi (single version)

Mike Patton & Jean-Claude Vannier: Browning – újabb dal a Faith No More-énekes új albumáról
aug. 24., 6:41
Blue Hawaii: All That Blue – a kanadai Braids-frontlány tánczenei duójának új albumáról
aug. 23., 13:47
Missy Elliott: Throw It Back – videoklip + Iconology – ötszámos EP
aug. 23., 10:49
Lana Del Rey: Fuck It I Love You + The Greatest – dupla videoklip az új album elé
aug. 22., 21:00