A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Charles Bradley: Lonely As You Are – a 2017-ben elhunyt funk-soul énekes búcsúdala

2019. április 27., 23:58

A több évtizednyi nélkülözés és James Brown-imitátorság után 62 évesen kiadott első albumával 2011-ben befutott amerikai soul-funk énekes Charles Bradley nem sokáig élvezhette kései sztárságát: harmadik nagylemezének, a Black Sabbath-feldolgozása nyomán elkeresztelt 2016-os Changesnek az évében gyomorrákkal diagnosztizálták, és 2017 szeptemberében elhunyt. 2018-ban kaptunk egy Black Velvet című albumot dobozban maradt szerzeményeiből, illetve Nirvana- és Neil Young--átdolgozásaiból – de még most 2019-ben is lesznek posztumusz megjelenései.

Bradley a diagnózisa után pár hónappal – mikor a Changes album turnéját már félbeszakította és többé nem is koncertezett – 2016 végén még bevonult New Yorkban a zenész-producer James Levy queensi stúdiójába, hogy felénekeljen pár új számot: a Lucifer és Lonely As You Are című felvételek (melyek végső zenei kíséretének kialakításában – már az énekes halála után – a nashville-i multiinstrumentalista-producer Paul Defiglia mellett az Avett Brothers folk-rock zenekar gitáros frontembere, Seth Avett és dobosa, Mike Marsh is közreműködött) most 2019 tavaszán látnak napvilágot.

A május legvégén megjelenő Lucifer előtt elsőként a Lonely As You Are című Bradley/Levy-szerzeményt hallhatjuk, mellyel a kemoterápiától már legyengült énekes vigaszt akart nyújtani az embereknek magányukban, a maga részéről pedig már a halálra készült abban a reményben, hogy a mennyben újra találkozni fog édesanyjával, nagyanyjával és más elhunyt szeretteivel. Azt kérte, hogy ez legyen az a dal, amit a temetésén játszanak.

You think you’ve been lonely, but loneliness is mine
As lonely as you are it ain’t bad as mine
You think you’ve been suffering, but suffering is mine
As lonely as you are it ain’t bad as mine
So lonely
Lonely as hell

Lucifer coming to me trying to make me turn myself loose
But I tell you God, you’re my heart and soul
No one can chain me
If it call for me to die
I’m so lonely
Lonely as hell

You think that you’re lonely, but loneliness is mine
As lonely as you are it ain’t bad as mine
You think you’ve been suffering, but suffering is mine
As lonely as you are it ain’t bad as mine
So lonely
Lonely as hell

You think you don’t know me loneliness, but I know you well
Mamma, wherever you at in heaven
Please, hold a space for me
I’m walking this planet Mamma like you taught me to do
I’m walking. Trying to find you, Mamma
One day, when God says well done
Please, be at the gate waiting for me
With your Momma, Grandma, Rowena Green, J.W. Welch and so many more

You think you’ve been lonely, but loneliness is mine
As lonely as you are it ain’t bad as mine
No, no, no, no, no, baby

I love you and this is from Charles Bradley
Hope this one day gets out to the world

.
a tavaly összeállított posztumusz Black Velvet album, a klipet kapó I Feel A Change kislemezdallal, az amerikai psych-folk gitáros-énekes Rodrigueztől feldolgozott Slip Away című számmal, a Stay Away című Nirvana-átirattal és a Neil Young-féle Heart Of Golddal:

Charles Bradley másik 2018-as posztumusz kiadványa, egy kislemez a 2016-os Changes albumáról való You Think I Don’t Know (But I Know) című dalnak reggae és dub verziójával, melyet az énekes még hallott és jóváhagyott a halála előtt:

Courtney Love: Mother – új dal Floria Sigismondi rendezőnő The Turning című filmjéhez
nov. 21., 15:30
Coldplay: Champion Of The World + Daddy – két új dal, az egyikhez videoklip is
nov. 20., 19:35
Baxter Dury: Slumlord – videoklip az új The Night Chancers album elé
nov. 20., 15:43
Millie Turner: Hide+Seek – hétszámos EP a 19 éves brit énekesnőtől
nov. 19., 19:14