A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Charlotte Gainsbourg: Les Oxalis – videoklip az elhunyt nővér, Kate Barry emlékére

2017. december 15., 17:55

A francia-brit színésznő Charlotte Gainsbourg énekesnőként hat év után tért vissza briliáns új Rest albumával, melyhez nemcsak a szövegeket írta saját maga, de Lars von Trier biztatására rendezőként is debütált a lemez videosorozatával. A gyermekei szereplésével forgatott három őszi klip (Rest, Deadly Valentine, Ring-A-Ring O’ Roses) után a decemberben videót kapó dalokkal két elhunyt családtagjának emléke előtt tiszteleg: a Lying With You-ban apjának, a francia popsztár Serge Gainsbourg-nak az 1991-es halálára emlékezett annak egykori lakásában, míg az albumot záró Les Oxalis-ban nővérének, a 2013-ban öngyilkosságot elkövető divatfotós Kate Barrynek a sírjához látogat ki a temetőbe.

Charlotte Gainsbourg anyjának, Jane Birkinnek a nagyobbik lánya, a szintén híres zenész apától – a James Bond filmzenékkel elhíresült John Barrytől – született Kate a fenti közös kép készülte után alig másfél hónappal, 2013. decemberében halt meg (a negyedik emeletről zuhant ki párizsi lakásán, ahol egyedül tartózkodott depresszióra szedett gyógyszereivel). 46 éves volt, annyi idős, mint amennyi Charlotte most.

A Rest album megírásához az énekes-színésznőnek féltestvére halála adta a végső lökést, és a Kate című dal mellett a lemezzáró Les Oxalis is őt idézi meg a temetői látogatással, ami a klip fekete-fehér alapját is adja (az oxalis a fenti képen is látható dísznövény, magyarul madársóska). Az album fő zenei segédje, a párizsi DJ-producer SebastiAn megkérdezte Charlotte-ot, biztos-e benne, hogy a szám már meglévő diszkós alapjaira ilyen szöveget szeretne tenni, de az énekesnő tudta, mit akar csináni – ahogy az itt látható klippel is.

Entre-nous s’immisce
L’éclat de l’empyrée
Ou pousse l’oxalis
Nos cœurs restent scellés

En allant sur ta tombe
Sais’tu sur qui je tombe?
Une certaine Miss Rathle
Pourquoi son nom me parle
De mystères et de drames
Sans savoir je fantasme
Un destin pourquoi pas
Qui se lierait a toi

Sa mère Marie-Camille
Repose a ses cotes
Elle survit a sa fille
Encore 38 années
D’elles deux je ne sais rien
Mais le dialogue muet
Face a ta pierre scellée
M’inspire d’affabuler

Entre-nous s’immisce
L’éclat de l’empyrée
Ou pousse l’oxalis
Nos cœurs restent scellés

A ta droite ce visage
Proche de’asphyxie
La tete dévissée
En mal d’insuffler
L’oxygéne au trépas
Une fois le parc clos
Veille sur elle du haut
Des airs de l’au-dela
Une faible inclination
Je tourne les talons
Inaudible “salut”
Sait-on jamais si tu
M’entends a mon insu
Je chercherai ton ombre
Et parmi les vivants
Et parmi les décombres

Entre-nous s’immisce
L’éclat de l’empyrée
Ou pousse l’oxalis
Nos cœurs restent scellés

Take one is over
Bid adieu to you old sister
Under cover
Going sober
Over and out

.
Charlotte Gainsbourg új albumának Kate című száma:

J’ai attendu qu’il pleuve
Les souvenirs m’émeuvent
Un temps sur arret
En chemin vers l’école
Tu chantais tes idoles
Insouciante je pensais

Tes cheveux de cendres
Une âme trop tendre
Que rien ne berçait
Un regarde par l’épaule
Les yeux cernés au khôl
Tu disparaissais

Dressée à l’alcool
Sans qu’il te censole
Perdue à jamais
Tu as nagé le fleuve
Forcée à l’épreuve
Tu montes au sommet
Si seule à t’attendre
Tiens mon coeur a fendre
Qu’est-ce que t’en as fait
Crois-tu qu’on se ressemble
On d’vait viellir ensemble
Notre monde imparfait

.
Kate Barry néhány fotója, az egyik az ágyban dohányzó Charlotte-ról:

A Strokes énekesének új klipje Mac DeMarco szereplésével + a dobos Machinegum-albuma
dec. 13., 20:42
Dua Lipa: Future Nostalgia – a közelgő új album címadó dala
dec. 13., 15:56
Phoebe Bridgers feat. Fiona Apple & Matt Berninger: 7 O’Clock News / Silent Night
dec. 12., 23:22
The Roots feat. Tish Hyman: Feel It (You Got It) – új dal két év után
dec. 12., 14:04