A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

CocoRosie: Aloha Friday + Restless – újabb dalok az új albumról, az egyikhez videoklip is

2020. február 13., 7:46

A freak folk felől a pszichedelikus és elektronikus pophangzás felé tendáló bohém amerikai CocoRosie testvérduó a 2015-ös Heartache City lemez után a szokásosnál lassabban készült el hetedik albumával, a 2020 márciusára várható Put The Shine Onnal (időközben csak egy-egy kollaborációjuk volt Anohnival a Donald Trump-ellenes Smoke ’em Outban és Chance The Rapperrel a Roo című számban). A tavalyi év második felében érkezett felvezető dalok (Lamb And The Wolf, Smash My Head) mellé idén két újabb beharangozó felvételt is kaptunk, az egyikhez klipet is.

A hiphoprajongó Bianca Casady (Coco) és operaénekes képzettségű nővére, Sierra Casady (Rosie) négy évvel ezelőtt Hawaiiban, a fivérük farmján kezdtek dolgozni új dalaikon, miközben családjuk életét különféle problémák, alkoholizmus és mentális betegségek bonyolították, és ezek a lemez szövetébe is beépültek – a harmincas éveik végéhez közelítő lányoknak fontos volt, hogy őszintén beszéljenek ezekről a tabutémákról. Időközben meghalt édesanyjuk, és ez is nagyban hatott az albumra. „Ezek a történetek a családunkról, életről, halálról és betegségről összefonódtak a dolgok Wu-Tang Clan-módra történő mitologizálásával. Az egész lemez, és az, hogy hogyan, hol és miért készült, egy sajátos vad utazássá vált.”

Az album második klipje a negyedik beharangozó számhoz, a Restlesshez készült. „Ez a lemezünk szerelmes dala: történet egy nőről, akit elpusztít a szerelem sötét oldala, és végül teljesen tönkre is megy bele” – mondják a nővérek a visszafogottan slágeres Sierra-versszakokat egy Bianca-rapbetéttel megspékelő szerzeményről, melyhez a nyolcvanas évek görkoris diszkójába álmodott videót saját maguk rendezték.

Her heart is restless and ready to fight
On a white horse all blue in the moonlight
She rides with grace in the wrong place at the right time
That’s how she found you
But that’s how she lost you too
She’s got her shoes fixed with glue, sole like brand new
A stranger’s place, that’s where she takes her heartless rest
Her restless soul fell asleep at the wheel counting sheep
And dreaming of days out West
With her rodeo clown, her man, her best
She walks the streets with bloody feet preaching to birds
She lost head, voices of angels calling her name
Her loveless grace, the trial of her life, ready to burst her destiny ripe
It took this long for him to be gone for her to say goodbye

Dirty tricks, crucifix, had enough of this, life of cuts and nicks, ticks and fits
Alchemist of light and dark, tried to keep that little spark
Her love with blind, it shattered her mind
And now she’s gone wild in the moonshine with no mother and no child
She had to leave her old man behind
A deadbeat dad, another clown sad
Traded their love for cheap wine
And now she hit the road without a Jack or a John
And the story goes on, one day she’ll find her Don

The trial of her life, ready to burst her destiny ripe
Her love was blind, it shattered her mind
It took this long to leave him behind

She lost her way
She lost her way

And with no trace to find her way home

The trial of her life, ready to burst her destiny ripe
It took this long for him to be gone, for her to say goodbye

She lost her way
She lost her way

And with no trace to find her way home

.
az album másik idei kislemezdala, a haláltémájú, de címével Hawaiira utaló Aloha Friday még januárból:

I’m the forensic on duty
How slowly did he go
Breath of smoke to and fro
Drifting in the flowers
I’m the forensic on duty

Mothers of darkness, darkness of mothers
Brown magic, grey magic, it’s Aloha Friday
Held the lamb in my hand, beheld its eyes
Shocked wide with death
Beheld its eyes, shocked wide

Shadow of burden, burden of shadow
Flowerless gardens of graves built to shallow
Worms dreaming eyeless, rainbows are weeping
Weeping, weeping, the sky is bleeding
Weeping, weeping

Shadow of burden, burden of shadow
Flowerless gardens of graves built to shallow
Worms dreaming eyeless, rainbows are weeping
Weeping, weeping, the sky is bleeding

Weeping, weeping, the sky is bleeding

.
az új album borítója és számlistája:

CocoRosie: Put The Shine On (2020)

01 “High Road”
02 “Mercy”
03 “Restless”
04 “Smash My Head”
05 “Where Did All The Soldiers Go”
06 “Hell’s Gate”
07 “Did Me Wrong”
08 “Lamb And The Wolf”
09 “Slow Down Sun Down”
10 “Burning Down The House”
11 “Ruby Red Bass”
12 “Aloha Friday”

.
a CocoRosie-lányok 2010-es budapesti fellépésén készült interjúnk itt olvasható és itt látható:

Szerző:
Címkék:
Disclosure: Ecstasy + Tondo – diszkóhangmintás számok az angol testvérpártól
feb. 26., 5:56
Perfume Genius: Describe – klipdal az új Set My Heart On Fire Immediately album elé
feb. 25., 19:54
Ariana Grande és Jim Carrey dalai Michel Gondry rendezésében
feb. 24., 16:43
Humanist – album Mark Lanegan, Dave Gahan és sok más vendégénekes közreműködésével
feb. 23., 23:48