A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Cold Cave: The Idea Of Love – új kislemez

2016. augusztus 30., 10:30

A bal kéz nélkül született és korai hardcore zenekarai után idővel inkább a dark wave és a szintetizátoros zenék felé orientálódó amerikai dalszerző-énekes Wesley Eisold egy évtizede indította Cold Cave nevű elektro-goth-noise-pop projektjét, mellyel két album (Love Comes Close – 2009, Cherish The Light Years – 2011) után 2014-ben – a Nine Inch Nailsszel közös turnéjának évében – egy budapesti koncertet is adott (barátnője, a billentyűs-fotós-videoművésznő Amy Lee időközben állandó taggá lett, a következő évben gyermekük is született). A harmadik album azóta is csúszik, egy-egy feldolgozás (The Cure, New Order) mellett csak kislemezek és EP-k érkeznek – a legfrissebbnek a címadó dala itt hallható.

A Cold Cave – a Psychic TV-vezér Genesis P-Orridge társaságában is kiadott tavalyi EP után – az idei évet egy januári New Order-feldolgozással (Your Silent Face) és a februári Nothing Is True But You kislemezdallal nyitotta, most szeptember 9-én pedig egy újabb single is megjelenik két számmal, melyek közül a címadó The Idea Of Love itt már meg is hallgatható az Amy Lee által készített szöveges videóval.

borítókép az új The Idea Of Love kislemezhez, melyen a Rue The Day című B-oldalas szám is szerepel majd:

coldcave-idea

FRISSÍTÉS: a teljes kétszámos kislemez!

.
Nothing Is True But You kislemezdal 2016 februárjából:

egy idén januárban közzétett demó a még 2012-ben írt Nick The Knife című számmal:

a 2015 júliusában kiadott Doom Doom Doom kislemezdal, mely még 2013-ban született a Doug Aitken-féle Station To Station projekthez:

a Cold Cave két feldolgozása, a Your Silent Face című 1983-as New Order-dalból. . .

. . . és a Cure 1989-es Plainsongjából, melyet Amy és Wesles tavaly júniusban az amerikai gördeszkás legenda Tony Hawk írországi esküvőjén játszottak el:

.
a Cold Cave 2014 januárjában a budapesti Gozsdu Manó Klubban:

.
American Gothic – Wesley és Amy 2015 novemberében Rainer nevű gyermekükkel:

coldcave-rainer

Szerző:
The Cranberries: Wake Me When It’s Over – újabb dal Dolores O’Riordan posztumusz albumáról
Már. 19., 20:35
Two Door Cinema Club: Talk – videoklip az indie pop trió negyedik albuma elé
Már. 19., 18:02
Mitski: Let’s Get Married – Bleachers-feldolgozás Jack Antonoff új kislemezsorozatához
Már. 18., 16:41
Mini Mansions – videoklipek a Queens Of The Stone Age és Alex Turner zenészeinek új albuma elé
Már. 17., 16:12