A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Curtis Harding: Wednesday Morning Atonement – a Danger Mouse-zal készített új albumról

2017. szeptember 5., 23:56

Az 1979-es michigani születésű dalszerző-multiinstrumentalista-énekes Curtis Harding az atlantai színtéren tűnt fel, ahol hiphop, funk-soul, blues- és garázsrock egyaránt feküdt neki: dolgozott az OutKast– és Goodie Mob-tagok Dungeon Family kollektívájával és az onnan szólósztárrá lett Cee Lo Greennel, aztán meg Black Lips-tagokkal zenélt együtt a Night Sun projektben és saját 2014-es Soul Power című remek bemutatkozó szólóalbumán is. Három év után idén hallhattunk tőle egy új felvételt Az ember a Fellegvárban című Amazon-tévésorozat sztárparádés Resistance Radio feldolgozáslemezén, melyet a sztárproducer Danger Mouse és a gitáros-énekes Sam Cohen állítottak össze – és Curtis velük készítette október 27-re bejelentett második albumát is.

Danger Mouse (született: Brian Joseph Burton, 1977) már 2005-ben, Cee Lo Greennel közös Gnarls Barkley sikerduójának alapítása idején megismerte Curtis Hardingot, de csak 2015-ben találkoztak össze újra egy New York-i utcán, ahol a producer megdicsérte a gitáros-énekes bemutatkozó albumát, és rögtön fel is dobta egy közös munka ötletét. A következő évben aztán tényleg együtt stúdióztak, elsőként Curtis egy Wednesday Morning Atonement című szerzeményét rögzítették együtt, ami új Face Your Fear albumának nyitódala lett, majd Danger Mouse a producertársát, Ben Cohent is bevonta a munkába, hogy ő folytassa tovább a felvételeket stúdiójában (közben készült a két producerrel a Lead Me On című 1960-as Bobby Bland-ballada feldolgozása is a Resistance Radio válogatáslemezre).

Az október 27-re bejelentett Face Your Fear című második Curtis Harding-albumról itt a Danger Mouse-zal készült pszichedelikus soul nyitódal, a Wednesday Morning Atonement, melyben egy gyermekeihez hosszú távollét után visszatérő apa – vagy ha úgy tetszik: egy dalaihoz és a lemezkészítéshez visszatérő zenész – a főhős. . .

. . . ez pedig a klasszikus soul-pop hangzású On And On című másik beharangozó szám, melynek Sam Cohen volt a producere:

.
a két producerrel közösen stúdióverzióban is rögzített, de az albumra végül fel nem került I’m Gonna Find You egy 2015-ös koncerten. . .

. . .és a Night Sun szólógitárosával, a Night Beats-frontember Danny Lee Blackwell-lel egy 2014-es duófellépésen:

Curtis Harding legutóbbi klipje tavalyról, még a 2014-es első nagylemezének The Drive című dalához, félmeztelen vámpírlánnyal:

.
az új album borítója és számlistája:

Curtis Harding: Face Your Fear (2017)

1) Wednesday Morning Atonement
2) Face Your Fear
3) On And On
4) Go As You Are
5) Till The End
6) Need Your Love
7) Dream Girl
8) Welcome To My World
9) Ghost Of You
10) Need My Baby
11) As I Am

Chance The Rapper új dalának ősbemutatója Stephen Colbert műsorában
Sze. 26., 14:47
Haim: Valentine – videosorozat Paul Thomas Anderson rendezésében
Sze. 25., 23:55
Michael Cera feat. Sharon Van Etten: Best I Can
Sze. 25., 14:32
Liv: Hurts To Liv – új dal Lykke Li és a Miike Snow-tagok szupergruppjától
Sze. 24., 15:16