A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

D.A.R.K. – dalok a Cranberries énekesnőjének és a Smiths basszistájának közös albumáról

2016. július 28., 12:41

A Smiths együttes egykori basszusgitárosa, Andy Rourke vendégként pengetett James Franco projektjének, a Daddynek az idén márciusban megjelent Let Me Get What I Want albumán, és még ugyanabban a hónapban bejelentette D.A.R.K. nevű új zenekarát is, melyet a Cranberries gitáros-énekesnőjével, Dolores O’Riordannal és egy New York-i DJ-producer-dalszerző-énekessel, Olé Koretskyvel közösen alapított. Science Agrees című bemutatkozó albumukat májusra ígérték, ám akkor nem érkezett meg, most azonban már megvan a végleges megjelenési dátum (szeptember 9.), és a tavaszi két beharangozó szám mellé jött egy harmadik is.

Az 1989-ben alakult, a kilencvenes években mintegy 40 millió eladott lemezzel a legsikeresebb gitárzenekarok közé emelkedő – legutóbbi albumát 2012-ben megjelentető, de a turnézást 2016 nyarán újrakezdő – Cranberries sokat épített a Smiths zenei örökségére, így nem meglepő Dolores és Andy haverkodása, de hogy aktuális közös projektjük mégsem igazán idézi fel a két hajdani sikerzenekar értékeit, abban bizony nagy szerepe van annak, ahogy az ír énekesnő lényegében csak kiegészítőként érkezett a fő dalszerző Koretsky és Rourke régóta működő Jetlag duójához.

jetlag2

jetlag1

Az odesszai születésű Olé Koretsky még 2003-ban barátkozott össze Andy Rourke-kal, aki akkor épp DJ-ként turnézott Amerikában, ahová aztán idővel át is telepedett. New Yorkban gyakran együtt DJ-ztek, a Jetlag duónevet 2009-től használták, és a remixek után idővel elkezdtek saját számokat is készíteni a leginkább a Joy Division/New Order-vonalat preferáló Olé énekével és dalszövegeivel. A Cranberries legutóbbi turnéja utáni szünetben épp új kihívásokat kereső Dolores a Jetlag-demóikat hallva kapott kedvet a közös munkához: a D.A.R.K.-albumra kerülő anyag mintegy háromnegyede már az érkezése előtt megvolt, így az éneke mellett csak dalszövegekkel és néhány strukturális átigazítással járult hozzá a közös felvételekhez, melyeket az e-mailen keresztül való munka után kanadai és amerikai stúdiókban véglegesítettek. Koncertjük még nem volt, de az lemezmegjelenés utánra szeptembertől már meghirdettek néhány fellépést.

dark16trio

Dolores, Andy Rourke és Koretsky a nevük kezdőbetűi nyomán elnevezett D.A.R.K. projekt első albumáról eddig három számot tettek közzé: a Curvy márciusban. . .

. . . a Loosen The Noose áprilisban. . .

. . . a három közül leggyengébb Gunfight pedig tegnap került fel YouTube-csatornájukra

rövid részletek a lemez többi dalából:

.
az albumra szintén felkerülő Steal You Away még Dolores érkezése előtt Jetlag-dalként így hangzott egy 2012-es koncerten:

.
Dolores O’Riordan a Cranberries egy 2012-es rádiófellépésén Andy Rourke hajdani együttesének, a Smithsnek a There Is A Light That Never Goes Out című klasszikusát énekli:

.
az album számlistája és borítója:

D.A.R.K.: Science Agrees (2016)

01 “Curvy”
02 “Chynamite”
03 “Gunfight”
04 “Steal You Away”
05 “High Fashion”
06 “Watch Out”
07 “Miles Away”
08 “The Moon”
09 “Underwater”
10 “Loosen The Noose”

dark-scienceagrees

Haim: Summer Girl – új dal a Lou Reed-féle Walk On The Wild Side stílusában
Júl. 19., 18:43
Slaves: The Velvet Ditch – négyszámos új EP az angol pop-punk duótól
Júl. 18., 21:09
Iggy Pop: Free – az új album címadó száma
Júl. 18., 10:37
Red Hearse: Half Love – St. Vincent szereplése Jack Antonoff új együttesének klipjében
Júl. 18., 7:36