A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Depeche Mode: Cover Me – videoklip Anton Corbijn rendezésében

2017. szeptember 14., 8:24

A Depeche Mode az idei albumáról, a James Ford producerrel felvett Spiritről februárban elsőként a Where’s The Revolution című dalhoz mutatott be klipet Anton Corbijn rendezésében, majd a Going Backwards júniusban közzétett stúdióvideója után most a Cover Me című harmadik kislemezdalhoz ismét a holland fotós-rendezőtől kapunk egy kisfilmet – amit már a májusban Budapestre is eljutott Global Spirit turnéról ismerhetünk a szám háttérvetítésként, de most hivatalos videoklippé tették.

A Cover Me egyike az albumon annak a három számnak, melyeket nem Martin Gore írt: a frontember Dave Gahan a Depeche Mode két turnézenészével, Christian Eigner dobossal és Peter Gordeno basszusgitáros-billentyűssel közösen jegyzi ezt a szerzeményt. „Egy olyan emberről szól, aki elutazik egy másik bolygóra, de nagy megdöbbenésére azt tapasztalja, hogy az pontosan ugyanolyan, mint a Föld. Egy másik bolygó, de ugyanolyan. Sehogy sem tud elszabadulni magától” – mondja az énekes a dalról, melynek kihalt Los Angelest mutató Corbijn-klipjében stílszerűen egy magányos űrhajóst játszik.

I’ve felt better
I’ve been up all night
I can feel it coming
The morning light
The air is so cold here
It’s so hard to breathe
We better take cover
Will you cover me?

Way up here with the Northern lights
Beyond you and me
I dreamt of us in another life
One we’ve never reached

You know we’re sinking
We could fade away
I’m not going down
Not today
The air is so cold here
Too cold to see
We have to take cover
Cover me

Way up here with the Northern lights
Beyond these broken bars
I pictured us in another life
Where we’re all super stars

.
a Cover Me élő előadása a májusi budapesti koncerten:

.
az album Going Backwards című nyitódalának júniusban közzétett stúdióvideója. . .

. . . és az interaktív 360º Version:

.
a Depeche Mode a 2017-es budapesti stadionkoncertje után 2018. február 2-án a Budapest Sportarénában is fellép:
http://livenation.hu/show/993794/depeche-mode-global-spirit-tour/Budapest/2018-02-02/hu

Nasty Cherry – Charli XCX csajzenekara Netflix-sorozatot kapott
okt. 22., 17:37
Fiona Apple: Pig Trouble – malac dal a Bob Burger Falodája rajzfilmsorozathoz
okt. 22., 8:38
Bob Dylan & Johnny Cash: Wanted Man – eddig kiadatlan duettverzió 1969-ből
okt. 21., 19:41
Isobel Campbell – egy évtized után új album a Belle And Sebastian egykori énekesnőjétől
okt. 21., 9:23