A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Dobosnak lenni a legjobb dolog a világon: fotók

2016. október 17., 19:17

David Phillips három évet töltött azzal, hogy a legmenőbb rockzenekarok dobemelvényei körül lapulva örökítse meg azt a panorámát, amelyben kizárólag a dobfelszerelések mögül lehet gyönyörködni. A fényképész most sorban második albumába gyűjtve mutatja meg, milyen érzés Michael Jackson, Adele, Prince, Sting vagy épp Lenny Kravitz mögött püfölni a bőröket.

Még nem zenész, már nem közönség – szól hagyományosan az egyébiránt teljességgel téves, szurkálódó dobos definíció. Egy valami tagadhatatlan: mégpedig, hogy az ütősök minden koncerten a legjobb ülőhely birtokosai. Az amerikai fényképész, David Phillips veterán koncertfotósként nagyon is tisztában van ezzel és legújabb From The Riser: A Drummer’s Perspective II című albumával mindent meg is tesz azért, hogy ez mások számára is egyértelművé váljon.

Phillips három évet töltött azzal, hogy minden kapcsolatát latba vetve a planéta legnagyobb rockzenekarainak koncertjein fényképezhessen, a dobosok szemén keresztül bemutatva a színpadi lét legdicsőbb pillanatait. Az albumban – melynek előszavát maga a Rush-ból ismerős Neil Peart jegyzi –  összesen 270 fénykép kapott helyet. A projektben több, mint 130 dobos működött közre, többek között: Stewart Copeland (The Police), Neil Peart (Rush), Lars Ulrich (Metallica), Taylor Hawkins (Foo Fighters), Joey Kramer (Aerosmith), Jonathan Moffett (Michael Jackson), Travis Barker (Blink-182), Tommy Lee (Mötley Crüe), Billy Cobham (Miles Davis), Ian Paice (Deep Purple), Ginger Baker (Cream), Roger Taylor (Queen), John Blackwell and Sheila E (Prince).

Címkék: ,