A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Dokumentumfilm készült a Fran Palermo énekeséről, Henriről

2018. július 11., 16:49

Henri Gonzóról, a Fran Palermo frontemberéről az indexes Szőke Barna és Szilli Tamás készített filmet, H E N R I – a dokumentumfilm címmel, amelyet július 12-én mutatnak be a Bánkitó Fesztiválon. Henri Gonzo 2011 végén alapította meg a Fran Palermo zenekart, amely egyedi felállásának és a hazai színtéren egészen különleges megszólalásának köszönhetően a 2010-es évek egyik legnépszerűbb magyar zenekarává nőtte ki magát.

Tavaly Groningenben, a Eurosonic Fesztiválon barátkozott össze a rendező és az operatőr a zenekarral. Szőke Barna, saját bevallása szerint, először igen szkeptikusan állt hozzájuk.

„A Veszprémi Utcazene Fesztiválon láttam őket először, akkor nem tetszett a zene, amit csináltak, ellenben olyan lazaság áradt a csapatból, hogy csak pislogtam. Bevallom, még kicsit irigy is lettem (jó magyar zenész szokás szerint) , hogy nemá’, ilyen fiatalok és ekkora a közönségük? Ezt hogy? Miután megjelent az első lemezük, már rajongó lettem, és mai napig szeretem a zenéjüket.”

Az elmúlt másfél évben több száz gigányi és sok-sok órányi nyersanyag gyűlt össze. A készítők mindenhová követték a zenekart, de vannak jelentek – mint például a tavaszi erdélyi turnéról –, amiket Henriék maguk vettek fel. A rendező szerint ezek a legőszintébb és legerősebb képsorok lettek.

A film nem csak a kulisszák mögé enged betekintést, hanem egy kivételes sorsú, sokszor fura figurának vélt multiinstrumentalista tehetséget és az ő alkotási folyamatát is bemutatja.

„A legjobb pillanat nekem az volt, mikor Henrinél forgattunk egy fél napot. Befejeztük forgatást, és már éppen indultunk volna, amikor Henri leült zongorájához, és elkezdett játszani, csak úgy. Baromi jól szólt, úgyhogy gyorsan bekapcsoltuk a kamerát és felvettük. Megismételhetetlen pillanat volt, ami remélem majd a filmen is átjön” – emlékszik vissza Szilli Tamás.

Vajon miért sikeres a zenekar itthon? A dalok miatt? Az energiájuk miatt? Vagy a frontember, Henri karizmája és színpadi jelenléte az, ami tömegeket vonz? Mások ennyi idősen szoktak zenekart alapítani. Ők pedig már túl vannak a hatodik teltházas szülinapi bulijukon.

A film július 12-én, 17.30-kor debütál a Bánkitó Fesztiválon, a Polgármesteri Hivatalban.

Eseményoldal

Nyitókép: Bolyki László (Gaffirone)

Apokalipszis, gyerekrajzok, táguló idő: itt van Németh Róbert új klipje
nov. 10., 12:21
SympHONEY II. az Arénában
nov. 6., 22:19