A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Duff és más hazugságok: itt a vallomás

2016. július 20., 17:15

Duff McKagan, a Guns N’ Roses és a Velvet Revolver egyik hőse írt egy könyvet: emberekről, rock ’n’rollról, drogról, pokolról, mennyországról. Az It’s So Easy…és más hazugságok többnyire arról szól, hogy sosem könnyű, és szinte semmi nem olyan őszinte, amilyennek látszik. Itt egy részlet, a könyv meg a boltokban.

Sok narkóst ismertem életem során. Sokan közülük vagy már meghaltak, vagy szánalomra méltó életüket tengetik valahol. Sokukkal együtt zenéltem gyerekkoromban, és láttam, hogy bennük is ugyanaz a tettvágy élt, és ugyanolyan nagy terveket szőttek a jövőről, mint én. Senki sem készül narkósnak vagy alkoholistának.

Vannak emberek, akik fiatalként kipróbálnak ezt-azt, aztán továbblépnek. És vannak, akiknek ez nem sikerül.

Engem már akkor nagyivóként ismertek, amikor a Guns N’ Roses kezdett befutni. 1988-ban az MTV leadta az egyik koncertünket, ahol Axl – mint rendesen – Duff „the King of Beers” McKaganként mutatott be engem. Nem sokkal később felhívott egy produkciós cég, amelyik egy rajzfilmsorozaton dolgozott, és megkérdezték, hívhatnák-e a sört „Duff”-nak a rajzfilmben. Jót nevetettem, és mondtam nekik, hogy persze, nyugodtan. Egy kis költségvetésű művészprojektnek tűnt az egész – elvégre ki csinál rajzfilmet felnőtteknek? Mit tudhattam akkor, hogy ez a rajzfilm a Simpson család lesz, és hogy pár évvel később, amerre csak turnézunk, mindenhol Duff-söröspoharakba botlom majd.

Mindegy is – ahhoz képest, amiket én már addig láttam, az, hogy nagyivónak tartottak, nem tűnt olyan hű de nagy dolognak. Mire viszont a Guns N’ Roses 1993 közepére befejezte a Use Your Illusion albumokat követő 28 hónapig tartó turnéját, már gigantikus mennyiségű alkoholt ittam.

A világkörüli turnéra a Guns kibérelt egy magánrepülőt. De nem egy kisgépet, hanem egy hatalmas 727-est az MGM kaszinótól, amiben a tagoknak külön hálólakosztályuk és bárjuk volt. Slash-sel első ilyen utunkat azzal ünnepeltük meg, hogy cracket szívtunk. Még mielőtt a gép felszállt volna. (Ezt persze nem kimondottan ajánlanám, már csak azért sem, mert a szaga mindenhová beveszi magát.) Arra, hogy felléptünk Csehszlovákiában, nem emlékszem. Nem sokkal az után adtunk stadionkoncertet Kelet-Európa egyik legszebb városában, hogy leomlott a berlini fal, és én csak onnan tudtam meg, hogy egyáltalán betettem az országba a lábam, hogy később találtam róla egy pecsétet az útlevelemben.

Már nem voltam biztos benne, hogy azok közé tartozom-e, akik fiatalkorukban kipróbálnak ezt-azt, majd továbblépnek. Lefekvés előtt minden este egy vodkásüveget tettem az ágyam mellé, hogy reggel ott legyen mellettem, amikor felébredek. 1992-ben megpróbáltam leállni a piával, de néhány hét múlva még nagyobb vehemenciával kezdtem újra. Nem bírtam abbahagyni. Akkor már túl régóta ittam.

A hajam csomókban kezdett hullani, és fájt a vesém, amikor pisáltam. A testem nem bírta „szó nélkül” a támadást, amit az alkohollal intéztem ellene. A nyálkahártyámat szétroncsolta a kokain, amitől úgy folyt az orrom, mint egy csöpögő csap egy lepattant férfi vécében. A kezemen és a lábamon a bőr annyira száraz volt, hogy már töredezett, az arcomat és a nyakamat pedig kelések lepték el. A kesztyű alatt be volt kötve a kezem, csak úgy tudtam a basszusgitáron játszani.

Sokféleképpen lehet kimászni egy ilyen gödörből. Vannak, akik elvonóra mennek, vannak, akik a templomba. Mások az Anonim Alkoholisták gyűléseire járnak, megint mások pedig egy koporsóban végzik. Úgy éreztem, nekem is ez lesz a sorsom.

Duff McKagan
It’s So Easy…és más hazugságok
Cser Kiadó, 2016

DUBBERS’ DELIGHT SPECIAL Vol. 3 – Tink a Mulató Azték (Podcast)
Sze. 16., 13:11
Berobbantja az őszt az Akvárium Klub
Sze. 15., 20:42
Mozduljunk Együtt Egymásért! – Bolla Márta, Fürst Anna (Podcast)
Sze. 15., 7:58