A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Egy hónap múlva Budapesten az Arcade Fire

2018. május 15., 20:42

Sosem járt még Magyarországon, így különösen nagy izgalommal várhatjuk a 2000-es évek elején kevesek által ismert amatőr zenekarból gyakorlatilag pillanatok alatt kultegyüttessé, majd következő lemezeivel lépésről-lépésre arénatöltő sztárzenekarrá emelkedő Arcade Fire koncertjét június 17-én a Papp László Budapest Arénában.


A Win Butler-Regine Chassagne házaspár köré épülő zenekar 2001-ben alakult Montrealban. Egy 2003-ban kiadott EP, és közben számos tagcsere után a zenekar ma ismert formáját 2004-re, a Funeral című nagylemez idejére vette fel. Az induló Arcade Fire zenei világára sok minden hatott: hallhatjuk benne a 70-es évek artpopját, David Bowie, a Roxy Music és a Talking Heads világát, Neil Young folk-rockját, Bruce Springsteen amerikai történetmesélős rockzenéjét, vagy a 80-as évek alternatív rockját, főként a Pixies úttörő gitárzenéjének a hatását, vagy az R.E.M. érzékeny-intellektuális világát, mely hatásokra  később további rétegek rakódtak.

Arcade Fire: Neightborhood #1 (Tunnels)

A Funerallal a zenekar egyik pillanatról a másikra befutott – a megjelenéskor az együttes még csak titkos tipp volt, ám miután az egyik zenei sajtótermék kapta fel a másik után, az Arcade Fire köré egyre nagyobb és lelkesebb rajongótábor kerekedett. Neon Bible című második nagylemezüket – melynek nagyzenekari felvételei egyébként Budapesten készültek – már előzetes érdeklődés fogadta, és az Arcade Fire-ből nem lett egylemezes csoda, hiszen a masszív és szélesebb zenei spektrumot átfogó második albummal a zenekar képes volt szintet lépni és megfelelni a várakozásoknak.

Arcade Fire: Black Mirror

Ugyanígy tudtak kicsit mindig mást mutatva, változtatva továbblépni a színes, szokás szerint számos zenei világra (a folktól a new wave-en át a posztpunkig) reflektáló 2010-es Suburbs-zel, amivel a zenekar tulajdonképpen a csúcsra ért, hiszen az angol és az amerikai slágerlistát is vezette. Majd a 2013-as Relflektorral beemelték a repertoárba az elektronikát is.

Arcade Fire: Ready to Start

Aztán az Arcade Fire nagykiadóhoz szerződött, aktuális nagylemezére, a 2017-ben megjelent Everything Now-ra pedig nagyon rágyúrt az együttes, hiszen számos ismert producert (többek közt a daft punkos Thomas Bangaltert, a jó pár lemez óta hűséges alkotótársat, a korábban a Coldplay felől ismerős Markus Dravst, és a Portishead-vezért, Geoff Barrow-t) mozgosított. A lemez minden eddiginél elektronikusabb és poposabb lett, de az Arcade Fire-nek még ez is jól áll: a reggae és a soul is otthon van náluk, és még egy ABBA-stílusgyakorlat is tud cool lenni az amerikai-kanadai együttes kezében.

Arcade Fire: Everything Now

És, hogy mire számíthatunk a koncerten? Egy hatalmas energiákat mozgósító, őrültmód átszellemülten zenélő, turnémuzsikusokkal kiegészülő együttesre, és persze az eddigi legjobb számokra, életmű-keresztmetszetre.

Időpont: 2018. június 17. 20.00
Helyszín: Papp László Budapest Aréna (1143 Budapest, Stefánia út 2.)
Jegyek:

Online: http://bit.ly/2ko1Fja

Személyesen: http://bit.ly/2o6JYVY

Facebook:

https://www.facebook.com/events/156253058436537/

https://www.facebook.com/budapestpromoter/

A Budapest Promoter további koncertjei:
2018. június 21., Nick Cave & the Bad Seeds
2018. június 23., Massive Attack, vendég: Young Fathers