A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Future Of What: Pro Dreams – a New York-i dream pop trió első albuma

2015. január 8., 22:44

A dalszerző-énekesnő Blair Gemma vezette brooklyni Future Of What szintipopzenekar 2012 óta részletekben vette fel első albumát: a Pro Dreams – mely ugyanabban a Magic Shop stúdióban és ugyanazzal a Brian Thorn hangmérnökkel készült, mint David Bowie visszatérő lemeze – itt már a jövő heti megjelenés előtt hallható, egy újévi bónusz EP-vel együtt.

A New Orleans-i születésű Blair még az ezredfordulón, 16 évesen indította gitáros-énekesnői karrierjét keresztnevén, 2004-re már elkészült első demóalbumával, 2007-ben pedig egy Pluto című magánkiadású négyszámos EP-vel is (közben épp elvégezte a filozófia szakot az egyetemen). Mire 2010-ben egy kaliforniai minikiadónál Die Young címmel megjelent az első igazi Blair-album, már New Yorkban élt és Seth Waldstein dobos kíséretében lépett fel, olyanok előzenekaraként, mint a Quasi vagy Neon Indian. A gitározás mellett billentyűs hangszereken is kompetens dalszerző-énekesnő 2011-ben írt szerzeményeit már szintetizátorosabb hangzásban és rendes zenekari felállással szerette volna rögzíteni, így 2012 elején elején a chicagói Sam Axelrod gitáros-vokalistával és annak Max Kotelchuck nevű billentyűs haverjával megszületett a Future Of What, és pár héttel később Daniel Schlett producer (Here We Go Magic, Friends, DIIV) irányításával már fel is vették a négyszámos Moonstruck EP-t. Az albumuk a szűkös anyagi keretek miatt már jóval hosszabb időt vett igénybe, és a dobosuk kilépése után már trióként rögzítették, de legalább egy legendás stúdióban és annak szuper hangmérnökével, Brian Thornnal dolgozhattak (aki a Magic Shopban készült alábbi 2012-es fotó jobb szélén látható David Bowie-val és annak hűséges producerével, Tony Viscontival).

bowie-magicshop3

A Future Of Whatban nagy fantáziát látó Thorn volt olyan jó fej, hogy nemcsak a Magic Shopba engedte be őket, de néha abba a brooklyni stúdióba is becsempészte a zenekart esténként, ahol napközben Azealia Banks dolgozott a lemezén (viccből néha a rapperlány ottfelejtett dalszövegeit is megzenésítették). A hangzásában leginkább a szintén brooklyni Chairlift szintis dream popjához hasonlítható Pro Dreams albumot Blairék január 13-án jelentetik meg, de előtte 2015-ös újévi meglepetésként közzétettek SoundCloud-oldalukon egy háromszámos EP-t is, így itt most mindkét anyag meghallgatható egymás után.

a Pro Dreams album, melyre a 2012-es négyszámos Moonstruck EP záródala, a Party In Heaven is átkerült újravett változatban:

a Slow Dreams EP három száma, köztük a kanadai Crash Test Dummies 1993-as Mmm Mmm Mmm Mmm slágerének feldolgozása:

az album No War Dance Floor és The Rainbowed Air című dalainak klipje:

.
a még kvartett felállásban felvett 2012-es Moonstruck EP négy száma:

1. Back To The City

2. I Wait For You

3. White Light

4. Party In Heaven

.
ráadásként egy 2010-es kisfilm, melyben Blair még szólóelőadóként látható New Orleansban, korabeli zenésztársakkal

The Cribs feat. Lee Ranaldo: I Don’t Know Who I Am – klipdal a Sonic Youth gitáros-vokalistájával
Sze. 21., 15:18
Osees – új album és máris újabb lemezbejelentés, Henry Rollins sajtóanyagával
Sze. 20., 23:46
Charlotte Cardin: Passive Aggressive – videoklip a kanadai énekesnő első albuma elé
Sze. 19., 15:06
Lady Gaga: 911 – kisfilm a Chromatica album Madeon-kollaborációjához Tarsem Singh rendezésében
Sze. 18., 17:58