Gát János nagyinterjú

Reigl Judit nagyméretű, absztrakt műalkotásai gyönyörködtetnek minket galéria-lakásod falain. A Franciaországban élő, 92. életévét is betöltött művésznő galéristája vagy immáron sok éve. Amikor valaki eldönti, hogy más munkáit, alkotásait pártfogolja, segíti őt abban, hogy kizárólag az alkotásra tudjon összpontosítani, akkor vélhetően kialakul egy nagyon bensőséges viszony jelen esetben a festőművész és a galérista között.

Igen. Beszélünk minden nap, telefonon fél órát, egy órát is akár.

Segítesz a művésznőnek a festmények egyéni vásárlók számára történő értékesítésében?

Nem különösen. Én a munkának jobbára a PR részével foglalkozom. Ez a hely itt például sokkal inkább arra van, hogy kiállításokat szervezzünk, múzeumoknak adjunk el Judit festményeiből.

Reigl Judit festmény – Dominancia központ (Center of Dominance)

Sokáig volt egy galériád, melyről érdekes adalékokat lehet megtudni a www.janosgatgallery.com oldalon.

Igen, most is megvan a galériám, csak nem abban a formában üzemel, mint korábban.

Mikor fogant meg benned a gondolat, hogy saját galériád lesz?

1993-ban kezdtem el a munkát. Olyan művészek munkáit szemeltem ki, akiket abban az időben nem ismert senki. Gedő Ilkával kezdtem, akit nagyon szerettem és a mai napig szeretek. Akkoriban lehetőség volt olyan embereket találni, akik tényleg világszínvonalon alkottak, ám nem volt a munkájukra se kereslet, se piac, semmi. Másik fontos kiállításom Román György volt, akit kora egyik legnagyobb géniuszának tartok. Két másik művész, akik nagyon fontosak voltak számomra, és akiknek nagy sikerű kiállítást szerveztem, két legjobb fiatalkori barátom: Hajas Tibor és Dombrovszky István. Tehát, az első kiállítások tulajdonképpen budapesti kedves barátok munkáiból kerekedtek. Később megismerkedtem Julian Beck egy nagyon szép anyagával. Julian Beck társalapítója volt a „Living Theater”-nek (szerk.: Judith Malinával). Becknek Pollockkal közös műterme volt. Együtt utaztak. Beck benne volt az első absztrakt expresszionista kiállításban, New Yorkban ’47-ben. Őt állítottam ki és a kiállításon keresztül sok amerikai művésszel jöttem össze. Egy idő után nagyon befutott galériám lett. Nem a kommersz oldalt képviselte a galériám, hanem ahol minden más volt, mint máshol.

Egyszer olvastam, hogy Jackson Pollock hatással volt Reigl Judit munkásságára is.

Jackson Pollock 1949 Life Magazine

Judit személyesen nem ismerte Pollockot. Fotón látta a Life Magazine lapjain. Az a fotósorozat mindenkire hatott, sok mindent megváltoztatott sok emberben. Egyszer volt egy közös, csoportos kiállításuk, de Pollock műve, annak ellenére, hogy szerepelt a művész neve a meghívón, soha nem érkezett meg. Egy ideig eltartott, amíg Judit megismerte az amerikaiakat. Munkái párhuzamban állnak ezekkel az alkotásokkal.

Kérlek, mesélj nekünk a művésznőről.

Reigl Judit 1923-ban született, a főiskolán tanult, Szőnyi tanítvány volt 1941-től. Az első Csontváry kiállítást a háború után a főiskolán hozta tető alá barátaival. Restaurálták a Csontváry képeket és kitették a falakra a diákoknak. Én őt tartom a legfontosabb ma élő művésznek és szerencsére ezzel a véleménnyel egyre többen értenek egyet amerikai múzeumi körökben is. Reigl 1950 óta Franciaországban él és alkot. Épp egy amerikai múzeumi kiállítás-sorozatot tervezünk 2016 elejére.

A képzőművészethez való vonzódásod miben gyökerezik?

Hát, ezt nem tudom pontosan megválaszolni. Nagymamám múzeumba hurcolt négy éves koromtól. Zenével, tulajdonképpen egy zongora alatt nőttem fel, apukám zongorista és csembalóművész volt. Gyerekkorom óta nagyon szerettem a festményeket és ebből élek 13 éves korom óta. Gyűjtöttem a képeket Budapesten. Már tinédzser koromban elég komoly gyűjteményem volt.

Abban az időben aktívan képezted magad a képzőművészet terén?

Sokat jártam múzeumokba. Minden vasárnap elmentem például a Szépművészetibe, de művészettörténetet nem tanultam.

Gyermekkorodban milyen festmény volt a faladon?

A gyerekszobámban én készítettem egy freskót 14 évesen, és volt egy nagyon szép Desidério alkotás a szemközti falon. Egy holland festőről van szó, aki Olaszországban élt. Majdhogynem szürrealista volt. Őt tartják a szürrealizmus egyik ősének.

Hogyan álltál neki freskót festeni?

Egyszerűen csak csináltam egyet. (nevet)

Azért ez nem egy mindennapi dolog, hogy valaki nekiáll egy freskónak. Gyerekként! Tök vagány! Néhány hete megjelent egy cikk az Open Air Radio weboldalán egy New York-i festőművészről. Egy magyar lány, aki itt él New Yorkban. Bushwickban van a stúdiója, Ackermann Ritának hívják (szerk.: lánykori nevén Bakos Rita). New Yorkban, sőt, világszerte egyre nagyobb elismerésnek örvend, mégis aránylag kevesen ismerik Magyarországon. Miért van az szerinted, hogy Reigl Juditot sem ismerik elegen, csak a művészet iránt mély elkötelezettséget érzők körében cseng ismerősen a neve?

Szerintem azért elég sokan ismerik már művészeti körökben. Tudod, az átlag ismeri Picassót, Andy Warholt és ennyi. Nem igazán ismernek festőket. A legnagyobbakat, akik tényleg jók: Ilka Gedő, Román György, Farkas István, szinte senki nem ismeri.

Milyen művészeti alkotómunka az, amivel jelenleg aktívan foglalkozol?

Elméletileg író vagyok, de nem olvasott soha senki, ám igen, írok. Van egy verseskötetem héberül és van egy angolul. Írtam egy regényt angolul, igaz még nem jelent meg.

Volt egy zenekarod is.

Igen. Írtam zenét és szöveget is a Defunkt nevű zenekarnak. Voltam háttérénekesük és producerük is. A zenekar a mai napig létezik, én azonban aktívan csak 4-5 évig foglalkoztam velük. A Red Hot Chili Peppers egyik első száma tőlem jött, az én egyik Defunkt számomnak a feldolgozása.

Komolyan?

Halál komolyan! Van velük egy interjú, amiben megemlítik. Fogalmam sem volt erről, ezt Magyarországon mondta Pritz Péter (műsorvezető-szerkesztő az Open Air Rádióban). Amióta a gyerekeim ezt tudják, felnéznek rám.

Mi volt az eredeti szám címe?

GJ: Defunkt, mint a zenekarnak. Szobafestés közben írtam Joe Bowieval (szerk.: Defunkt énekes). A szöveg nagyjából így szólt: get down, get up, get up, get down, get up. Volt egy építővállalatom, Halász Péterrel dolgoztam együtt sokáig mint ács és szobafestő. Joe Bowieval festettünk egy szobát és állandóan föl- és lemásztunk a létráról. Gyere föl, gyere le… Ebből lett aztán a Defunkt.

http://www.youtube.com/watch?v=b2b54ibW6jk

Milyen kapcsolatot ápoltál más zenészekkel?

Annak idején a Squat színházban volt egy klubom Halász Péterrel. Az első ilyen klub New Yorkban egyszerre volt jazz, rock&roll és klasszikus zene. Úgy látom, ez a mix most megint nagyon divatos kezd lenni.

Merre volt a Squat színház?

A Chelsea hotel mellett. Sun Ra játszott ott nagyon gyakran és Nico is fellépett.

Nicóval ott ismerkedtetek meg? (szerk.: Christa Päffgen, Velvet Underground & Nico)

Igen, szobatársam volt. 1980-ban egyszer eljött játszani New Yorkba és itt ragadt. Nálam lakott, pont az én szobámba költözött be, amikor szállásra volt szüksége. Ez egészen 1982-ig volt így, amikor lelépett Manchesterbe. Később lett is ott egy zenekara. Folyamatosan zenélt. Egyszer eljött újra New Yorkba látogatóba, de akkor éppen nem voltam itt. Amúgy játszott Budapesten is a 80-as években.

Milyen zenéket szeretsz, szerettél hallgatni?

Konkrétan minden fajta zenét szeretek. Apukám Couperint játszott és persze Bartókon nőttem fel. Bachot minden nap hallottam, nagyon szerettem, Mahlert, Brucknert. Aztán jött a jazz. A Squat színházban nagyon jó zenészek játszottak, de nem a leghíresebbek.

A punk zene mennyire érdekelt?

Nagyon szerettem. Jóban voltam többekkel is. A The Heartbreakers zenekar tagjai a haverjaim voltak. Akkoriban játszott nálam a Squatban az első punk zenekar a Dead Boys és Patti Smith zenészei is.

Itt a Boweryn egész közel vagyunk a régi CBGB-hez. 2006-ban Patti Smith énekelt utoljára a legendás klubban, az volt a záró koncert.

Igen, sajnos bezárt már egy ideje. Most egy ruhabolt üzemel a helyén.

Köszönet Vandlik Máriának a gépelésért!
Az angol nyelvű interjút fordította Baksa-Soós Attila.
2014. október 19., New York City