A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Gonçalo M. Tavares: Tanuljunk meg imádkozni a technika korában

Silenos
2014. november 16., 20:13

A regény M. Tavares A királyság című tetralógiájának záródarabja. A négy regény azt veszi végig, hogyan viszonyul az egyén ahhoz a társadalomhoz, melynek egyszerre tagja és kívülálló szemlélője is.

tavares

Buchmann doktor zseniális sebész. Kegyetlen, embertelen, rideg figurája a tökéletes rend megszállottja. Szakmai zsenialitásának hátterében az az elmélet áll, miszerint minden humánumot kizárva a racionalitás szellemében a tökéletes rendre kell törekednie, ezért minden devianciát, mint szeretet, érzelem, szolidaritás, betegség stb., meg kell szüntetni a rend helyreállításának érdekében.

Sebészi pályáját, ahol már mindent elért, akkor hagyja el, amikor rájön, hogy a tökéletes organizmus elméletét nagyban is alkalmazni tudja – politikusként. Karrierje remekül alakul, a társadalomra rászorított rend, erő és tökéletesség filozófiája egész addig működik, amíg egy nap Buchmannról ki nem derül, agydaganata van. Saját organizmusa taszítja ki őt a tökéletesség világából, a legnagyobb, általa leginkább megvetett emberi gyengeség lesz rajta úrrá: a halálos betegség. Buchmann-nak végig kell élnie mindazt, amit a legjobban megvetett a beteg, tehát gyenge emberekben: a rend teljes szétzilálódását, egészen szervezete felbomlásáig, a halálig.

A regény szerkezetileg egyperces novellákból épül fel. Különlegességük, hogy minden egyes fejezet önmagában is megáll, tökéletes, zárt egészet alkot. Szinte mindegyik 1-1 filozófiai felvetést jár körül nagyon tömör, sűrű formában, az összes novella egyben viszont tökéletes regényt alkot.

A könyvet, akárcsak Afonso Cruz nemrég bemutatott regényét, a Kokoschka babáját Bense Mónika fordította.

Gonçalo M.Tavares (1970) portugál író és egyetemi tanár az angolai Luandában született. Első könyve 2001-ben jelent meg, azóta számos díjjal tüntették ki, 2007-ben a Portugal Telekom díját, 2005-ben a Saramago-díjat és számos egyéb elismerést. A Jeruzsálem című regényéért kapott díj átadásán José Saramago így fogalmazott:

„Csodálatos könyv, amely a nyugati irodalom legnagyobbjai közé tartozik. Gonçalo M. Tavaresnek nincs joga ilyen jól írni. Ha 35 évvel fiatalabb volnék, úgy érzem, meg tudnám pofozni!”

Gonçalo M. Tavares: Tanuljunk meg imádkozni a technika korában
Kukorelly Endre utószavával

Silenos könyvet ajánl

Címlapfotó: Pauliana V. Pimentel

Szerző: Silenos