A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Hali! Adolf Hitler vagyok, popsztár.

-nt
2015. április 23., 20:00

Hány csíkot kell felszívni ahhoz (bármiből), hogy valaki belekezdjen egy Hitlerről szóló könyvbe? Ugyanannyit, mintha valaki belekezdene egy tetszés szerinti személyről szóló könyv megírásába. A kiindulópont mindig az legyen, hogy a világ fel van fedezve és párszor már le is igázták. Könyvfesztivál van mindig, hol az a csík?

1251354_5

A popkultúrában mindig is elég jól mentek a Hitler-allúziók. David Bowie a vezérnek járó karlendítéssel üdvözölte a tiszteletére összeverődött tömeget, majd provokatív szózatot intézett felaljzott népéhez a Bahnhof Zoonál. Keith Moon, a Who megbillent dobosa felöltött egy SS tiszti egyenruhát – tényleg, az SS-nek voltak közlegényei is, vagy mindenki megnevezhetett egy neki jól álló rangot? -, és abban sétált végig a Sohóban. Lars von Trier filmrendező kijelentette, Hitler nem is volt annyira rossz srác. Egy angol, talán a trónörökös, de lehet, hogy a helikopter pilóta egy buliban elkezdett jelmezes náciként bohóckodni. A környezetében lévő lányok el voltak ájulva? Két válasz lehetséges: Igen? Nem?

“Azt kérdeztem magamban: mit tenne Hitler az én helyemben? A válasz mindig ugyanaz: megszállná Lengyelországot.”

Ez egy elég jó válasz az identitás zavar elviccelésére és a pimaszság fokozására, de persze nem egy új vicc. Valamelyik régi-hollywoodi színésznő Lengyelországnak beöltözve várta, hogy talán Clark Gable megszállja. Az is lehet, hogy nem ők voltak, nem megszállás volt, hanem leigázás, de a helyszín stimmel, a poén pedig tűrhető. Különben meg az a helyzet, minden fel van fedezve, minden viccet elsütöttek már egyszer, már felnőtt egy új náci generáció és talán még egy, de a kozmopoliták is megérik a pénzüket. Először is unatkoznak, harminc valahány évesen kiégtek (először), ezért öngyilkosok akarnak lenni. Max Fontana, amikor még valaki névrokona volt, nem pedig valaki az ő névrokanaként vált teljesen érdektelenné, úgy dönt: leveti magát az Eiffel-toronyról. A védőrácsozat meg a gyávasága megakadályozza ebben. Ellenben arra az elhatározásra ébred, hogy olyan formájúra vágja a haját, mint Hitleré, befesti zöldre, náci sapkát rak a fejére, a Nike edzőcipőjén viszont nem változtat. Megy az mindenhez.

A világ legjobb festőjének lenni (az ő esetében a képzőművész jobban, de még mindig nem elég pontosan fejezi ki a foglalkozását) azért nehéz, mert ez a szalagcím folyamatosan foglalt, rengeteg jó művész már régebben fel lett találva, a jobb dolgok be vannak katalogizálva és be vannak árazva. Szerencsére éppen a mi korunkban – esetleg már egy kicsit korábban, ennek eldöntése a művészettörténészek dolga – újrapozicionálódott a művész és a műalkotás fogalma. Nem kell itt létrehozni semmit. Elég rámutatni egy meglévő tárgyra, és az a rámutatástól azonnal műalkotássá változik. A probléma a következő: ahhoz, hogy rámutathass valamire, művésznek kell lenned. De ha még nem mutattál rá semmire, hogy’ fognak kinevezni művésznek?

Mázli kell hozzá. Ha lehet felállítani többszörös életnagyságú filmpromóciós King Kong szobrot, akkor miért ne lehetne felállítani a Colosseum magasságát túllépő Mária szobrot? A szobor ábrázolja azt a pillanatot, amikor a horogkeresztekkel telefirkált Madonna megszüli a még köldökzsinóron függő kis jézust. Heil Mary! Mostmár világos, mitől mennek olyan jól a piszoárok valamint A bukásra mutató vicces videók.

https://www.youtube.com/watch?v=rIIAwVCbKlc

“Hitler egy művésznek aranybánya!”

Fontana bomba formában van, de azért vannak a csúcsformának előzményei. Egy spot-it csomagra apró horogkeresztet kezdett rajzolni – majdnem mindenki így kezdi -, és ezeket laponként elszórva sikert aratott. Egy Louis Vuitton táskáról lekaparta a kis liliomokat vagy miket, horogkereszteket rakott a helyére. Harminchat egyméteres Kinder tojásos dobozokból is formázott horogkeresztet, hadd örüljenek a gyerekek, de volt olyan, amikor kicsit eltérve a svasztikás dolgoktól, csinált szerelembe esést gátló gépet, vagy az öregemberek levetett ruháiból halottas gardróbot. Egész jól megértette, hogy nem az esztétikát kell felfogni, hanem a fogyasztás rituáléját.

Hitler tehetségtelen festő volt, de rájött az érvényesülés és a maradandóság szinte utánozhatlan technikájára. Rámutatott Lengyelországra, Ausztriára, Magyarországra, sokmillió zsidóra, meg még egy csomó alkotásra, és máris készen állt az életműve. Igaz, voltak kudarcai is. Rámutatott a Szovjetunióra és Amerikára, de azok nem annyira jöttek be. Na, bumm.

A Hitler után a második legnagyobb művész persze csak egy regény. Egyetlen szavát sem kell komolyan venni? Dehogynem. Dehogyis. Massimiliano Parente, Fontana alteregója vagy fordítva) elmeséli a világ teremtését, átverését, felszámolását, majd a piac újraosztásának történetét. A legutolsó Hitler-könyv, ami sikert aratott Timur Vermestől a Nézd, ki van itt volt. Annak kicsit újságírós volt az alapötlete, mert arról szólt, hogy Hitler jelenidőben visszatér, egy parkban felébred, aztán szépen beilleszkedik az aktuális német hatalmi struktúrába: mivel tetszenek az ötletei, karriert csinál, újra. Parente más nyelven beszél. Még azt is lehet mondani, sokkal szórakoztatóbb, sokkal provokatívabb, már-már annyira agyament, mint a rajongói. Parente igazából krakélerként jelöli meg magát, és mert feltűnést kelt, nem is csinálja rosszul.

Massimiliano Parente
Hitler után a második legnagyobb művész
Libri, 390 oldal, 3490 Ft

Szerző: -nt