A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Homéroszhoz hasonlítják a Nobel-díjas Bob Dylan-t

2016. október 13., 18:05

A mindenkori irodalom új titánját vélte felfedezni Bob Dylan költészete mögött az irodalmi Nobel-díj odaítéléséről döntő Svéd Akadémia. Az amerikai zenész az első dalszerző, akit a kitüntetés megalapítása óta a bizottság arra érdemesnek ítélt. Egy bizonyos, miszerint a döntés komoly csavart jelent a jövő Nobel-díjasai számára.

bob-dylan

Dylan munkássága alapjaiban határozza meg mindazt, amit ma kortárs zenének nevezünk” – áll a Svéd Akadémia csütörtöki közleményében annak alkalmából, hogy a dalszerzőnek ítélték az irodalmi Nobel-díjat. A kitüntetésről döntő stockholmi testületet vezető Sara Danius szerint Dylan immár negyvenöt éve képes minduntalan megújítani a saját művészetét, “épp úgy, ahogy Homorész tette azt egy évezreddel ezelőtt.”

A díj mindenkit – a 75 éves zenészt beleértve – felkészületlenül ért, noha a Nobel-bizottság tagjai elvileg mindent elsöprő egyetértésben voksoltak az amerikai énekesre, akinek folkba csomagolt költészete immár hivatalosan is a legmagasabb irodalmi mércének számít.

Danius meggyőződése, hogy Dylan korunk egyik legnagyobb hatású zenésze, mi több, popkulturális ikon, akinek munkássága művészek generációi számára jelentett támpontot az alkotásban. “A döntésünk elsőre talán meglepőnek hathat, ugyanakkor, ha messze a múltba tekintünk, rá kell, hogy döbbennünk, Homorész vagy Szapphó művei sem prózának születtek, hanem közönség előtt adták elő őket.”

Dlyan német életrajzírója, Heinrich Detering szerint a dalszerző már életében irodalomtörténeti tényezővé vált, akinek szövegei “korokon és ideológiákon átnyúlva is képesek érvényesek maradni, épp úgy mint a görög mítoszok, Shakespeare művei vagy akár a Biblia.”

Dylan 1963-ban Blowin’ In The Wind című dalával szerzett hírnevet, 54 évvel és több, mint 500 dallal később karrierje még mindig töretlen. A dalszerző Nobel-díját hagyományosan december 10-én, Stockholmban az Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezett gálán veheti majd át. Mi az alábbi, Bob Dlyan leghíresebb turnéjának öltözőiben készült fotószériával ünnepelnénk.