A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Húsz évvel később: Pantera – Reinventing the Steel

Molnár Barnabás
2020. március 21., 19:52

Új rovatunkban 2000-ben, vagyis ma már 20 éve készült lemezeket veszünk elő, és hallgatjuk újra, vagy éppen fedezünk fel azok közül, amik esetleg anno kimaradtak. Legutóbb a drum’n’bass sötét oldaláról vizsgálgattuk a műfaj egyik alapalbumát, a Bad Company (UK) Inside the Machine-jét, ezen a héten viszont metálosabbra vesszük, és a Pantera utolsó nagylemezét, a Reinventing the Steel-t helyezzük a lejátszóra.

A Pantera neve, és a Vulgar Display of Power borítóján látható, óriási pofon még egészen kisgyerekként égett bele a memóriámba, édesapám valamelyik haverjának CD-i közül kerülhetett a kezeim közé. Aztán tíz éves korom körül eresztettek gyökeret a fejemben végleg, amikor lámpaoltás után suttyomban néztem a Zúzdát a Zépluszon, ölemben tollal és notesszel, beszerzendő zenékre vadászva; itt ért az első pofon, az I’m Broken című dal klipjével, ami máig a kedvenc számom tőlük.

A Pantera 1981-ben, még glam bandaként alakult a texasi Arlingtonban. 1986-ban lett az énekesük Phil Anselmo, aki az 1988-as Power Metal albumon végleg kijelölte a Pantera eljövendő csapásirányát, és a kilencvenes évek elején az asztalra ledobott, lehengerlő albumhármas – Cowboys from Hell, Vulgar Display of Power, Far Beyond Driven – a groovy thrash-metal második hullámának megkérdőjelezhetetlen alapzenekarává tette őket.
A bajok az addig még egymást testvérként szerető tagok közt a kilencvenes évek közepén kezdődtek, amikor Vinnie és Dimebag, a zenekar dobosát és korszakalkotó gitárosát alkotó testvérpár nehezményezni kezdte a frontember egyre elhatalmasodó heroinfüggőségét meg egyéb projektjeit, különös tekintettel a mocsári sludge-ban és házi bourbon-ben fürösztött Downra, aminek egyébként a Pantera-basszer Rex Brown is állandó tagja volt. Ő aztán később meg is írta élményeit, ami A Pantera igaz története – Belső szemmel címmel, Dudich Ákos fordításában jelent meg magyarul 2016-ban.
A bandán belüli acsarkodás és rossz hangulat már átütött az 1996-os The Great Southern Trendkill-en is, ami, akármilyen kibaszott durván jó, nem ér fel az őt megelőző, három lemezhez, és az is egyre világosabbá vált, hogy a tagok közti kommunikációt megbénító sértettség valószínűleg nem fog oldódni, és idővel elkerülhetetlenül be fogja dönteni a zenekart. Ebben a kellemetlen atmoszférában préselte ki magából a Pantera ezt karrierjüket összegző, kimondatlanul is hattyúdalként felvett albumot, ami végül 2000. március 14-én jelent meg.

A Reinventing the Steel még a Pantera-mércével mérve is szinte fulladozik az agyadat is lesatírozó riffektől és groove-októl, közben valamennyire el is üt a korábbi lemezektől, hiszen a Down, aminek  mocskos southern boogie-ja, és Anselmo másik zenekara, a hardcore punkból, korai black metalból és a szokásos, délvidéki sludge-ből összekutyult Superjoint Ritual hangulata is nyakon csíphető a Reinventing dalait hallgatva. A szövegek többnyire önmagukről mesélnek, a We’ll Grind That Axe for a Long Time a kizökkenthetetlen true-ság receptje, a lemezt záró I’ll Cast a Shadow a saját jelentőségük himnusza. A fanoknak szóló Goddamn Electric-ben maguk is megjelennek fanokként, hiszen a szöveg említi az ő két legnagyobb hatásukat, a Slayer-t és Black Sabbath-ot, sőt, a dal kivezető gitártémáját maga Kerry King pengette fel.

Kétféle zenehallgató létezik csak: amelyik szereti a Panterát, meg amelyik nem ismeri – olvasom a Rex Brown-könyv fülszövegében, és milyen igaz! Ennek ellenére a Reinventing szintén nem ér fel a klasszikus albumokhoz, és az itt is hihetetlen energiájú tekerést leszámítva nem sokat tesz hozzá a Pantera életművéhez; nincsenek olyan kiemelkedő slágerek, mint volt anno a 5 Minutes Alone, vagy a This Love vagy a Walk. Bár az akkor év metál-dalának választott Revolution is My Name simán odailleszthető ezek mögé. A Death Rattle pedig még a SpongyaBobban is elhangzott. De az album egésze, még egy-két dal kivételével könnyedén fullad némi feszengő unalomba, és inkább egy több mint korrekt iparosmunkának érződik.

A Down második lemezének megjelenése világossá tette, hogy a Panterának befellegzett, ezután még egy The Best of Pantera: Far Beyond the Great Southern Cowboys’ Vulgar Hits! című válogatásalbum jelent meg 2003-ban, két hónappal a hivatalos feloszlásuk előtt. Vinnie és Dimebag megalapították a Damageplan-t, majd Dimebag 2004-es, mai napig értelmetlen és tragikus meggyilkolásával végleg pont került a Pantera történetének végére.
A húsz éves évfordulót leszámítva azért is ajánlom meghallgatásra, mert minden utólagos fintorgásom ellenére ez is egy simán csak kurvajó album, egy kurvajó bandától, ami végigkísérte a kamasz- és részben a felnőttkoromat is, és pont kiváló arra, hogy az önkéntes karantén mélyén hangosan ordíttatva szétrúgd a koronavírus seggét. Vigyázzatok magatokra.

Csúcspontok: Goddamn Electric, Revolution is My Name, Uplift, It Makes Them Disappear

A teljes albumot ma este 21 órakor meghallgathatjátok az Open Air Rádión.

Szerző: Molnár Barnabás
Utolsó koncertek a Budapest Parkban – e héten zárja szokatlan szezonját a Park
Sze. 28., 16:02