A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Itt a március 19-én megjelenő új Jazzékiel lemez első klipdala, a Nem fordulunk egymás felé

2020. március 10., 14:10

Öt évvel a harmadik nagylemezét követően, március 19-én új anyaggal jelentkezik a Jazzékiel. A Szép napok című, kilenc új dalt tartalmazó albumról az első meghallgatható, Nem fordulunk egymás felé című, Pálinkás Tamással közösen előadott felvétel egy minimalista szövegvideót is kapott. Április 11-én a zenekar bemutatja az új anyagot az Akvárium klubban, a Black Bartók társaságában.

A Szép napok a korábbi anyagokhoz képest homogénebb hangzású, koncepcióját tekintve pedig egységes veszteség-dalok sorozata. Minden dalban próbáltuk valamilyen módon eltorzítani a harmóniákat. A „Nem fordulunk egymás felé” talán a leginkább széttorzított mind közül. Vicces, hogy Palika (Pálinkás Tamás – ex-Isten Háta Mögött, Tej) szintén kimondottan szövegcentrikus frontember, mégis a duettünkben a gyakorlatilag a felismerhetetlenségig hátra lett keverve az énekhangunk Czitrom Ádám (gitár) zajfüggönye mögé. Tomival egyébként már régóta szerettem volna valami közöst csinálni, eddig azonban inkább csak távolról tiszteltük egymást” – mondta Jakab Péter frontember az új felvételről.

A dalhoz minimalista, az új lemez borítóját továbbgondoló vizuál készült – mindkét alkotás Farkas Zénó Rolf munkája. „Mindenképpen egy modern, hideg borítót szerettem volna az anyagnak és nagyon vágytam rá, hogy végre ne nekem kelljen elkészíteni, saját magunknak. Zénóval sokat beszélgettünk róla, mielőtt elkészült: érezhető rajta egy jó értelemben vett távolság, elidegenedettség-érzet és egy torz hiba, ami a dalok egészére is szuperül rímel” – mesélte Jakab Péter.

A Jazzékiel április 11-én az Akvárium Klubban mutatja be az új, a korábbiaknál is sötétebb és borongósabb hangulatú negyedik nagylemezt. Az este másik fellépője a Black Bartók zenekar lesz, amely szintén új anyaggal érkezik. A Szép napok a Klinik gondozásában jelenik meg: a streamingszolgáltatók kínálatában március 19-től lesz elérhető, ezt követően pedig – a DraZe records jóvoltából – limitált példányszámú, exkluzív kivitelű vinylen is beszerezhető lesz.