A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Jamie Lidell: Walk Right Back + Believe In Me – dalok az új albumról

2016. július 13., 12:23

A brit elektro-soul dalszerző-producer-énekes Jamie Lidell (akit 2012-es budapesti Electronic Beats fesztiválon a jeles DJ-producerekkel alakított Mostly Robot szupergrupp élén láthattunk) a 2013-as címnélküli ötödik stúdióalbuma óta is jelentkezett felvételekkel: a Brandt Brauer Frick berlini techno-dzsessz trió és a hamburgi house producer Tensnake legutóbbi lemezeire felénekelt számok, illetve a kanadai sztár-DJ A-Trak társaságában készített tavalyi We All Fall Down mellett az utóbbi két évben néhány szólódalt is közzétett, melyek közül a Believe In Me köré mostanra egy teljes album is épült. A Building A Beginning október 14-én megjelenik meg, és a lemezbejelentés mellé egy remek új számot is kaptunk.

A Warp kiadó absztrakt elektronikai kísérletezőjéből a 2005-ös Multiply album óta modern soul énekessé lett és idővel Amerikába, Nashville-be átköltöző Jamie Lidderdale a 2010-es Compass után (melyet többek között Feist, Beck, Gonzales és a Grizzly Bear-tagok segédletével készített) a címnélküli 2013-as lemezét már teljesen egyedül rögzítette, de a mostani anyagán is már ismét voltak segítőtársai – olyanok, mint DaRu Jones dobos Jack White zenekarából vagy a szuperprofi basszusgitáros Pino Palladino (The Who, John Mayer Trio, D’Angelo stb.).

jamielidell-lindsey

A szerelem és a családi élet témakörében mozgó lemezen Jamie-nek felesége, a fotós Lindsey Rome is segített a szövegírásban, tavaly ősszel született Julian nevű kisfiuk pedig egy dalt is kapott. A bevallottan a Marvin Gaye-, Stevie Wonder- és The Temptations-féle hetvenes évek eleji pszichedelikus soul ihlette Building A Beginning album anyagából a múlt éjszakai lemezbejelentéssel egy időben a Walk Right Back című beharangozó számot is közzétették egy szöveges videóval.

FRISSÍTÉS: a dal szeptember 20-án közzétett animációs klipje!

.
az új albumra is átkerülő tavalyi Believe In Me a SoundCloudon – és élőben Jamie nashville-i otthonában:

a lemezre nem került Pink Light tavaly júliusból:

a 2014 novemberében a Grand Theft Auto V videojáték új kiadásához adott Runaway:

A-Trak & Jamie Lidell: We All Fall Down (Jamie’s Version) – a kanadai DJ-producerrel készített közös dal tavaly őszi EP-jéről az a verzió, ami leginkább Jamie elképzelésit tükrözi. . .

. . . és a slágerré lett kislemezváltozat a 2016 februárjában bemutatott klippel:

Tensnake & Jacques Lu Cont feat. Jamie Lidell: Feel Of Love – a német house producer Tensnake 2014-es Glow című első albumára a Jacques Lu Cont művésznevet használó angol sztárproducer Stuart Price-szal közösen készített szinti-funk dal, melyhez a francia Remy Cayuela rendezett vicces klipet a Minden, amit tudni akarsz a szexről, de sosem merted megkérdezni című Woody Alllen-film ihletésében:

jamielidell-tie

az új album számlistája és borítója:

Jamie Lidell: Building A Beginning (2016)

01 Building A Beginning
02 Julian
03 I live To Make You Smile
04 Find It Hard To Say
05 Me and You
06 How Did I Live Before Your Love
07 Walk Right Back
08 Nothing’s Gonna Change
09 In Love and Alone
10 Motionless
11 Believe In Me
12 I Stay Inside
13 Precious Years
14 Don’t Let Me Let You Go

jamielidell-bulindiga

Bat For Lashes: Jasmine – újabb dal és élő rádiófellépés az új Lost Girls album elé
aug. 19., 17:05
THE S.L.P.: ((trance)) – új dal és teleshop-videó a Kasabian-főnök Serge Pizzorno szólóalbuma elé
aug. 18., 13:53
Maya Hawke: To Love A Boy/Stay Open – Uma Thurman és Ethan Hawke lányának első kislemeze
aug. 17., 8:51
Charli XCX feat. Sky Ferreira: Cross Me Out – a két 27 éves énekesnő duettje
aug. 16., 11:51