A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Jenny Hval: Female Vampire – a Blood Bitch album első száma +FRISSÍTÉS: a videoklip!

2016. május 26., 8:57

Amint az a 2015 legjobb albumai lista 2. helyezéséből is kiderült, az 1980-as születésű norvég experimentalista art-pop dalszerző-énekes-írónő Jenny Hval a tavalyi év egyik csúcslemezét jegyezte a tudatfolyamos-személyes szövegekre és szociális kommentárokra egyaránt építő Apocalypse, Girl albummal, melynek turnéját az idei évre és áthúzta, sőt tegnap már be is jelentette a 2016-os folytatást: a vér témakörében fogant – és a „Menstruálnak-e a vámpírok?” kérdéssel felvezetett – Blood Bitch lemez szeptember 30-ra várható, de a Female Vampire című első beharangozó dal már hallható is róla.

jenny-blackbackground

A különféle goth és metál zenekarokban eltöltött idők, a Rockettothesky projektnéven készített két korai anyaga (To Sing You Apple – 2006, Trees Medea – 2008), a már saját nevén kiadott munkái (a 2011-es Viscera és a PJ Harvey-producer John Parish-sel felvett 2013-as Innocence Is Kinky – 2013) és néhány alkalmi kollaborációja után a 2015-ös Apocalypse, Girl hivatalosan az ötödik szólóalbuma volt, melyen már a noise-experimentalista színtér veteránjának számító Lasse Marhaug produceri segédletével dolgozott – és mint az alábbi őszi stúdiófotó mutatja, az új Blood Bitch lemez is vele készült.

hval-lasse-axe

A Blood Bitch a művésznő bevallása szerint a leginkább fikciós és a legszemélyesebb munkája egyszerre: egyrészt egy vámpírnő sztorija, melyet a Virginia Woolf-féle Orlando és hetvenes évekbeli horror/exploitation filmek ihlettek, másrészt egy hosszúra nyúlt turnén ragadt, parókában fellépő 35 éves énekesnőről szól, aki fárasztó éjszakai életet él, nappal meg egy fekete turnébuszban a szintetizátorára kuporodva utazik a következő koncertre (mint a lenti kép is mutatja, az Apoclyspe, Girl turnéján Jenny és táncos-vokalistanői – meg a kütyüs-billentyűse, Håvard Volden – parókát viseltek fellépéseiken).

hval-tour-wigs

Az új lemez elsőként közzétett dalában, a Female Vampire-ban – mely címét Jesús Franco legendás 1975-ös erotikus vámpírfilmjétől kölcsönözte – a vámpírnő épp egy éjszakai klubban a táncparketten keresi következő áldozatát: már belefáradt a gyilkolásba, öregnek érzi magát, de ki van éhezve a friss vérre.

FRISSÍTÉS: a dalhoz június 21-én videoklip is érkezett Jenny Berger Myhre rendezésében!

.

Menstruálnak-e a vámpírok?” – az album beharangozó kisfilmje:

.
összevetésként itt a tavalyi Apocalypse, Girl album. . .

. . . és a 2015-ös lemez három klipdala – az első videóban maga a dalszerző-énekesnő nem szerepel:

The Battle Is Over

Sabbath

Take Care Of Yourself

.
élő rádiófellépés az albumra nem került Safe című dallal, mely a Sacred Bones kiadó 2016-os Record Store Day-re megjelent Todo Muere Vol.5 válogatáslemezén jött ki múlt hónapban:

Jenny Hvalnak idén már volt egy albummegjelenése is, a norvég gitáros-zeneszerző Kim Myhr és a Trondheim Jazz Orchestra társaságában – az eredetileg 2012-ben bemutatott, majd 2014-ben rögzített, de csak 2016 februárjában kiadott In The End His Voice Will Be The Sound Of Paper kollaboráció anyagából itt van mutatóba egy Mass című nyolcperces kompozíció:

.
a dalszerző-énekesnő szeptemberre várható új lemezének számlistája és borítója:

Jenny Hval: Blood Bitch (2016)

01 Ritual Awakening
02 Female Vampire
03 In The Red
04 Conceptual Romance
05 Untamed Region
06 The Great Undressing
07 Period Piece
08 The Plague
09 Secret Touch
10 Lorna

hval-bloodbitch

.
ráadásként itt van Jesús Franco sokat emlegetett filmje, a Lina Romay főszereplésével forgatott Female Vampire, melyből több eltérő változat (The Black Countess, The Bare Breasted Countess, Les avaleuses stb.) is ismert:

Bat For Lashes: Jasmine – újabb dal és élő rádiófellépés az új Lost Girls album elé
aug. 19., 17:05
THE S.L.P.: ((trance)) – új dal és teleshop-videó a Kasabian-főnök Serge Pizzorno szólóalbuma elé
aug. 18., 13:53
Maya Hawke: To Love A Boy +FRISSÍTÉS: videoklip Uma Thurman és Ethan Hawke lányának első kislemezéhez
aug. 17., 8:51
Charli XCX feat. Sky Ferreira: Cross Me Out – a két 27 éves énekesnő duettje
aug. 16., 11:51