A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Laurel – dalok az angol gitáros-énekesnő Dogviolet albumáról a budapesti koncert elé

2018. június 27., 17:21

Első albumuk előtt álló énekesnőket bemutató sorozatunkban következzék a karrierjéhez csupán keresztnevét használó 1994-es southamptoni születésű Laurel Arnell-Cullen, aki kamaszlányként Laura Marling folkjának bűvöletében ragadott gitárt, 2013-as SoundCloud-debütálásakor Lana Del Rey-hez hasonlították, de dark popjának ma már több köze van a Florence + The Machine-hez. Október 21-én a Dürer Kertben is fellép nyár végére bejelentett Dogviolet című debütalbumával, melyről ma egyszerre két új beharangozó dalt is közzétett.

A szereményeit saját maga producereként kelet-londoni hálószoba-stúdiójában rögzítő Laurel 2013-ban tűnt fel Blue Blood, Mankind és Fire Breather című számaival, majd 2014-2016 közt kiadott három EP-t (To The Hills, Holy Water, Park) és pár kislemezt, melyek közül csak a Life Worth Livinget mentette át a szerelem megszállottságáról és árnyoldalairól írt Dogviolet (kutyaibolya, nagyvirágú ibolya) című albumára nyitódalnak. Atmoszférikusabb, elektronikus alapú korai munkái után az utóbbi pár évben az élő koncertek hatására a rockosabb megszólalás felé tendál, amint ezt a májusi Lovesick kislemezdal után a ma közreadott két újabb beharangozó szám is mutatja.

a ma közzétett Crave és Same Mistakes kislemezdalok:

FRISSÍTÉS: a Same Mistakes augusztus 1-jén közzétett klipje a dalszöveggel!

.
a májusi Lovesick egy minimálvideóval:

.
számlista az augusztus 24-én megjelenő albumhoz, melyen a 2016-os Life Worth Living kislemezdal is hallható:

a Park EP 2016 novemberéből:

a Hurricane klipje és egy szólóelőadása:

a szintén 2016-os San Francisco kislemez videója:

.
a Blue Blood című első Laurel-dal 2015-ös vonóshangszerelésű kislemezverziója:


.
a 2014 decemberi Holy Water EP számai, a másodikhoz klip is:

I Forget

Memorials

Come Together (feat. Sivu)

Holy Water

.
a 2014 áprilisi To The Hills EP három dala videókkal együtt:

To The Hills

Nicotine Dreams

Shells

.
a Fire Breather című első hivatalos kislemez- és klipdal 2013 decemberéből:

.
egy rakás további szám, köztük a 2013-ban elsőként SoundCloudra került Blue Blood és Mankind demók:

.
ráadásként itt a 2015-ös Allelopathy című mixtape-je is, ahol FKA twigs-, Andru- és Yung Gud-számok alapjain hallhatjuk énekelni:

Nasty Cherry – Charli XCX csajzenekara Netflix-sorozatot kapott
okt. 22., 17:37
Fiona Apple: Pig Trouble – malac dal a Bob Burger Falodája rajzfilmsorozathoz
okt. 22., 8:38
Bob Dylan & Johnny Cash: Wanted Man – eddig kiadatlan duettverzió 1969-ből
okt. 21., 19:41
Isobel Campbell – egy évtized után új album a Belle And Sebastian egykori énekesnőjétől
okt. 21., 9:23