A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Layla Zoe: füstös hangulatú blues dalok a Muzikumban

2018. október 17., 11:15

Október 17-én először látogat hazánkba zenekarával a kiváló blues énekesnő, Layla Zoe. A több mint egy évtizede aktív, gyakran Janis Joplinhoz hasonlított kanadai előadó pályafutása során számos elismerést, többek között a 2016-os European Blues Awards „Legjobb Énekesnő” címét is kiérdemelte. A Muzikumban tartandó koncertjén tizenharmadik stúdiólemezét, a Geminit mutatja majd be, egy – az albumhoz hasonlóan – két részre osztott műsorral: az első szakaszban akusztikus blues és folk szerzeményeket, a másodikban pedig dögös blues-rock dalokat hallhatunk.

A koreografált fellépések és a félig géphangon megszólaló, „autotune-előadók” világában Layla Zoe a régivonalas éneklést képviseli, megidézve a nagy elődök, így Janis Joplin füstös, whisky-vel érlelt énekhangját.

A több mint egy évtizede aktív énekes és dalszerző a kanadai Vancouverből származik. Tehetsége gyermekkorától megmutatkozott, és nagy hatással volt rá édesapja blues lemezekből álló gyűjteménye: már tinédzser korában zenekarokban játszott és énekelt. Pár évvel később aztán önállósította magát, és Torontóba költözve adta ki első szólólemezét: a Shades Of Blue 2006-ban jelent meg. Nem sokkal később, megnyert egy finnországi dalszerző versenyt, és ennek köszönhetően Európában is turnézhatott, ami kinyitotta a világot számára: Layla a rá következő öt évben négy nagylemezt adott ki, majd végül leszerződött a német gitáros, Henrik Freischlader kiadójához, a Cable Car Records-hoz. Itt készült el a 2013-as, Lily című stúdiólemeze, amely kiemelkedően sikeresnek bizonyult. Később a német Puf Recordsnál folytatta, ahol 2017-ben egy koncert DVD-je is megjelent, Songs From The Road címen.

Pár napja érkezett tizenharmadik lemezével Layla minden korábbinál komolyabb eredményt könyvelhet el, hiszen ezt az albumot saját kiadásban, közösségi támogatást igénybe véve készítette el: a kétlemezes kiadvány rögzítéséhez szükséges forrást részben a legnagyobb támogatásgyűjtő oldalon, az indiegogo.com-on gyűjtötte össze.

Layla így mesélt döntése okairól: „Szerettem volna visszatérni egy egyszerűbb, tisztább munkamódszerhez a dalok írása és felvétele tekintetében. Anno az első öt lemezemet is függetlenként készítettem el, és azt éreztem, hogy ismét kész vagyok arra, hogy magam adjam ki a következő albumot, persze ezúttal már hasznosítva azokat az eszközöket és képességeket, melyekre az évek során szert tettem. A tervem az volt, hogy elkészítem azt a lemezt, amelyről évek óta álmodozom.”

Az így született, címével az Ikrek csillagjegyre utaló Gemini egy duplalemezes kiadvány, melynek Fragile című részén akusztikus, a Courage részben pedig elektromos hangszerekkel felvett dalok szerepelnek. A lemezen található Weakness című tételt itt hallgathatjuk meg:

Az album dalait bemutató turné október 17-én érkezik Budapestre, és a tervek szerint a Muzikumban is két felvonásban hallhatjuk majd az új anyagot: Layla és zenekara az első részben az akusztikus, a másodikban pedig a vadabb blues dalokat sorakoztatja fel, méghozzá azzal a szenvedéllyel, ami mindig is jellemző volt rá. „Számomra nincs annál nagyobb öröm, mint színpadra állni a zenekarommal, és a zenén keresztül kiönteni a szívem a hallgatóságnak. Szeretek dalokat írni és stúdiózni is, de az élő koncertek élménye az igazi hajtóerő számomra, amiért igazán szeretem ezt a pályát.”

A LOTS Music bemutatja: Gemini Tour
2018. október 17., szerda 19 óra
Budapest, Muzikum Klub
Layla Zoe koncert
Jegyek kaphatók online a www.tixa.hu weboldalon. Színes nyomdai jegyek rendelhetők az info@lots-music.com címen.

Facebook eseményoldal