A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Link interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével

bobdetroit
2017. november 22., 16:39

November 25-én, este 20 órától adja idei utolsó budapesti koncertjét az Akvárium Nagyhalljában a Magashegyi Underground. A buli programja a nemrég megjelent új dal, az Itt leszel köré épül majd,  de lesznek meglepetésvendégek, és alaposan felújított látvány meg hangzás is.

A Magashegyi Undergroundot 2004-ben alapította Fodor Máriusz és Kardos-Hováth János, ám a projekt elég hamar a háttérbe szorult a Kaukázus sikerei miatt. Ennek ellenére 2006-ban megjelent a Spelős váll című öröksláger kislemezen, vendéghangként Bíborkával, amit újabb csendes évek követtek. Közben Kardos-Horváth ment, Fodor Máriusz pedig zenekart toborzott a helyére, és Bíborka is előlépett vendégből teljes jogú zenekari taggá. Innentől kezdve a mai napig tartó felfelé menetbe kapcsolt a zenekar, ami eddig 3 nagy sikerű nagylemezt (Ezer erdő 2010-ben, Tegnapután 2013-ban és Talált tenger 2016-ban) adott ki, a Magashegyi Undreground pedig az egyik legjobb és legkedveltebb hazai koncertzenekar lett.

Kedvenc művészeink, zenerajongóink, barátaink osztják meg velünk kedvenc zenéiket. – Bocskor Bíborka különkiadása: az ötödik kérdés alatt egy 169 számos playlisttel.

Mit hallgatsz most?

Mi a kedvenc dalod az idén?

Életed első meghatározó dala?

Nagymamám rádiójából hallottam először a Dream A Little Dream Of Me-t Louis Armstrong és Ella Fitzgerald előadásában. Utána sokszor álmodtam a dallal. Egyszer azt álmodtam, hogy minden osztálytársam tátott szájjal és égnek emelt fejjel aludt vagy meghalt. Továbbmentem egy ajtó felé, amire az volt kiírva: Rendesek. Minden lassú és nyugodt volt. Az álombeli énemet aztán hasba szúrták, és én mosolyogva konstatáltam, meg mondtam is a tettesnek, hogy élek, és éreztem is, hogy mindig élni fogunk. Közben pedig végig ez a dal szólt az álmomban, amit mindössze egyszer hallottam előtte.

Mi az, amit még soha nem hallgattál meg, de most végre rákerestél?

Mi az, ami nélkül nem tudsz élni?

Szerző: bobdetroit