A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Link interjú Borgore-ral

2018. december 13., 15:52

Az EDM izraeli ura 2017-ben már letarolta egyszer az Akváriumot egy teltházas bulival, idén pedig visszatér. Bár még nem rendelkezünk a jövőbe látás képességével, de abban azért szinte 100%-ig biztosak vagyunk, hogy ezúttal sem lesz másképp: Borgore ismét szét fogja csapni a házat.

Az 1987-es születésű izraeli producer-DJ, Borgore (vagy ahogy a szülei és a közeli barátai ismerik: Asaf Borger) a 2000-es évek vége felé tűnt fel, a dubstep felől érkezett, és már akkor hallani lehetett, ő valahogy teljesen másképp képzeli el a műfajt, mint a többiek. Hamar saját nevet is kapott az, amit csinál: ez lett a gorestep. A röfögős basszusok dominálnak nála is, de a korábban egy death metal bandában dobolt Borgore a keményrock elemeit is a zenéje részévé tette. Sőt, hősünk felettébb rajong a horrorért meg a pornóért is, és ha fura, ha nem, a maguk módján ezek a vonzalmai is nyomot hagynak a lemezein, a klipjeiben. Bár a kezdetekben Borgore zenéje hordozott magában némi progresszivitást, és így nyitott volt a kísérletezésre is, az elmúlt években ez az irány jórészt kikopott a zenéjéből, radikális gorestepje egyre populárisabbá vált, de szerencsére még így is sikerült az EDM egyik legszerethetőbb és legizgalmasabb művészének maradnia.

Kedvenc művészeink, zenerajongóink, barátaink osztják meg velünk kedvenc zenéiket – Borgore

Mit hallgatsz most?

Mi a kedvenc dalod az idén?

Életed első meghatározó dala?

Mi az, amit még soha nem hallgattál meg, de most végre rákerestél?

Mi az, ami nélkül nem tudsz élni?

Misztikus-motoros anime lett a GusGus új klipje
márc. 28., 7:49