A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Link interjú Jancsó Gáborral, a Blahalouisiana basszusgitárosával

- PP -
2017. november 2., 22:25

November 3-án, péntek este az a38-on mutatja be új, Alagutak, fények, nagymamád jegenyéi című nagylemezét a Blahalouisiana. Mire sikerült összehoznunk ezt az ajánlót, a koncertre minden jegy elkelt, de egy igazi rajongó nem ismer akadályokat, és akkor is megnézi kedvenc zenekarát, ha a víz alól kell megközelítenie a hajót.

A Jacked zenekar tagjaiból 2012-ben alakult Blahalouisiana pályája szépen, egyenletesen, szimpatikusan ível felfelé. Szívhez és észhez szóló dalaik egyre többeket érintenek meg és vonzanak, ami a mostani teltházas hajós koncertből is jól látszik. Tavalyi, nagy sikerű, Blahalouisiana című első albumuk után a múlt hónap közepén jelentették meg Alagutak, fények, nagymamád jegenyéi című lemezüket, melynek címét az albumon található Egyetlen magányom című dal adta. A zenekar követte saját receptjét és az új lemezen is vegyesen szólalnak meg magyar és angol nyelvű dalok – 6:3-as arányban.
Az elődjénél érettebb, egyénibb, a zenei hatásokat egyre inkább „blahalouisianásabb” módon tálaló albumról Jancsó Gábor, az együttes basszusgitáros-dalszerzője a recorder.blog.hu-nak azt mondta:
„… a tavalyi Túl távol,elég közellel elkezdtük már az új lemezt, de gyakorlatilag a tavaszi Ha élni felejtek után voltunk úgy, hogy okés, akkor átállítjuk az agyakat és [jön a] lemezírás, dalok összerakása, hangszerelés és a többi. Amúgy a dalok már körvonalazódtak a fejemben az első lemez óta és igazából íródtak is, de a lemez teljes anyagát májustól augusztus végéig raktuk össze a fesztivál szezon és a rengeteg koncert kellős közepette. Izgalmas és egyben nagyon szép feladat volt a heti 2-3 koncert mellett az alkotásra koncentrálni, ebben hatalmas segítséget kaptunk Ligeti Gyuritól akiről igazából annyit tudok mondani, hogy mind zeneileg és emberileg a lehető legjobb dolog, ami a Blahalouisianával történhetett; gyakorlatilag a 40 fokos próbateremben, néha másnaposan, sokszor fáradtan, egyből koncert után vagy előtt nem biztos, hogy a legideálisabb alkalom a hangszerelésre és a kreatív munkára, de Gyuri személyisége és a közös cél szemünk előtti lebegése csillogó szemeket, és én úgy érzem – és most hadd legyek picit elfogult a barátaimmal, zenekartársaimmal szemben –, hogy végtelen profi hozzáállást eredményezett.”

A Blahalouisiana tehát élőben most pénteken mutatja be először új lemezét az a38 hajón. Akik mennek, hangolódhatnak a koncertre Jancsó Gábor kedvenc zenéivel, akik lemaradnak, azok pedig vigasztalódhatnak velük. Vagy a zenekar következő, december 15-i, székesfehérvári fellépésével.

Kedvenc művészeink, zenerajongóink, barátaink osztják meg velünk kedvenc zenéiket

Mit hallgatsz most?

Mi a kedvenc dalod az idén?

Életed első meghatározó dala?

Mi az, amit még soha nem hallgattál meg, de most végre rákerestél?

https://www.youtube.com/watch?v=Rgu_u5a43ys

Mi az, ami nélkül nem tudsz élni?
Richard Hawley, Elvis Presley, Kings of Leon és a régi motown zenék.

https://www.youtube.com/watch?v=03GgMuU1adk

Facebook eseményoldal.

Szerző: - PP -