A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Link interjú Prieger Zsolttal – Anima Sound System

2018. április 26., 15:17

Szinte felfoghatatlan, de az idén 25 éves az Anima Sound System, mely jeles eseményt az idén 15 éves A38 hajón ünnepli a negyed évszázada folyamatosan átalakuló és megújuló zenekar, vagyis inkább alkotó kollektíva. A koncert kapcsán, amely április 27-én, pénteken lesz, este 8-tól, Prieger Zsoltot kérdeztük, többek között arról, hogy kik voltak azok az előadók, akik a leginkább hatással voltak az Anima Sound Systemre az évek során, és mi lett volna, ha nem zenész lesz.

„Minden másnak készültem, csak zenésznek nem – mondja Prieger Zsolt. – A Truffaut, Pasolini, Jancsó filmektől teljesen el volt ájulva, és ennek hatására filmrendezőnek készültem egy ideig, és – nem tudom, ez mennyire képezi a cikk tárgyát – de leginkább pap akartam lenni. Ez a spirituális vágy és odaadás a mai napig elkísér, és egy csomó új dalban erőteljesen meg is jelenik.”
„A pénteki koncerten – folytatja Zsolt – olyan zenészek fognak fellépni, akikkel az elmúlt 25 évben nagy pillanataink voltak, illetve olyanok, akiket az elmúlt egy-két évben zártunk a szívünkbe. Ott lesz például Henri Gonzo, a Fran Palermo frontembere, aztán Mushu Israel, aki kvázi már a zenekar tagja, igaz, ez a zenekar mindig is egy mag köré csoportosuló zenei műhely volt inkább, és az is marad. Prieger Fanni rég szerepelt velünk, ő is előadja majd a saját számait, énekel majd Bocskor Bíborka, illetve Bognár Szilvi is. Fellép még a Chalaban zenekar vezetője, Said Tichiti, aztán Beck Zoli a 30Y alapítója, énekes-gitárosa, aki ezúttal dobolni fog, és persze Rozmán Zoltán, aki mostanában basszusgitározik, de most újra dobolni is fog pár számban, mert kedvet kapott rá Zolitól.
Játszunk majd egy Bob Dylan számot, a Pressing On-t, (Bob Dylan dalokból egyébként készül egy teljes album), játsszuk az eredetijét annak a ’68 című dalnak, amelyből épp e cikk megjelenésének napján jön ki egy 22 számos remixalbum. A ’68-at természetesen Bognár Szilvi adja majd elő, a többi emblematikus dalával együtt.”
Arra a kérdésre, hogy melyik Anima-korszak áll leginkább közel a szívéhez az elmúlt negyed évszázadból, Zsolt, rá jellemző módon, azt mondja: „Mindig a mai, mindig az, amit épp csinálunk, sőt, már azt is nagy kritikával kezelem, ami most van; előre szeretek tekinteni. Az Animára mindig is úgy gondoltam, mint egy játékterepre, ahol meg tudom valósítani a gyermekded elképzeléseimet, és attól izgalmas ez az egész, hogy mindig frissen alakulnak ki benne a dolgok. A hajós koncert után például indulunk Sepsiszentgyörgyre, utazunk 12 órát, majd este a koncerten ugyanezeket a dalokat teljesen más felállásban fogjuk előadni. Ezért sem tudnék egy kedvenc korszakot, vagy pillanatot kiemelni az elmúlt 25 évből. Engem az éltet, és azért vagyok boldog és minden pillanatban hálás, hogy mindig megyünk előre, és keressük az újat.”

A már említett, ma megjelenő ’68 remixalbum mellett, amelynek a címe a mai időkre utalva: #SZABAD, és a Bob Dylan feldolgozás lemez mellett az Anima az idén megjelentet még egy nagylemezt Stockhausen Syndrome címmel, amelyről már játszanak számokat a koncerteken, továbbá egy gospeles és közel-keleti hatásokat mutató Jerusalem, My Love című lemezt, valamint egy olyan albumot, amelyen hazai előadók, többek közt Müller Péter Sziámi, Presser Gábor, Erik Sumo, a Csík Zenekar (és még sokan mások)fognak szerepelni egy-egy Amina Sound System feldolgozás dallal.
Értelemszerű, hogy egy ilyen életpályát bejárt, és bejáró együttes esetében nem lehet kiragadni öt olyan előadót, amely a legnagyobb hatással volt a zenekarra, mi mégis erre kértük Zsoltot, aki készségesen el is küldte nekünk örök kedvenceit. Íme.

Kedvenc művészeink, zenerajongóink, barátaink osztják meg velünk kedvenc zenéiket – Prieger Zsolt

Cabaret Voltaire – Sensoria (7” Mix)

Dub Syndicate – Dubbing Psycho Thriller

DAF – Verschwende deine Jugend

Bob Dylan – It’s Alright, Ma (I’m Only Bleeding)

Karlheinz Stockhausen – Cosmic Pulses

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=EqsDLMii8gk

Facebook eseményoldal.

Drum and bass ünnep Goldie-val szombaton az A38 hajón
okt. 12., 15:01
Busta Rhymes megcsinálja a hétvégédet az Open Air Rádión
szept. 23., 16:27
Link interjú Balogh Attilával, a Lazarvs basszusgitárosával
szept. 13., 13:30