A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Lion Babe: Hit The Ceiling – a popduó új kislemeze a Sziget-fellépés elé

2017. május 26., 22:55

A 2017-es Sziget fellépői közül többen jelentkeznek tavalyi albumuk után már idén is friss kiadványokkal: PJ Harvey új kislemeze (A Dog Called Money /I’ll Be Waiting) után és a Kills új akusztikus EP-je (Echo Home) előtt most a héten például kaptunk egy új kislemezdalt a brooklyni Lion Babe neo-soul duótól is, mely augusztus 12-én koncertezik a fesztiválon. A táncos-énekesnő Jillian Hervey és zenész-producer pasija, Lucas Goodman a 2012-es első kislemezük (Treat Me Like Fire) és a 2014-es címnélküli ötszámos EP-jük után a remek klipdalokkal (Wonder Woman , Impossible, Where Do We Go) felvezetett debütalbumukat 2016-ban adták ki, de 2017-ben máris új felvételekkel állnak elő.

Az első fekete Miss America, Vanessa Williams lányának, a legutóbbi Disclosure-album Hourglass című számában is éneklő Jillioncénak az együttese amúgy folyamatosan jelen volt újdonságokkal, hol egy friss szerzeményeket is tartalmazó mixtape-pel (Sun Joint), hol egy Tom Jones-feldolgozással rukkoltak elő (She’s A Lady), és idén már új kislemezeket is elkezdtek potyogtatni: a februárban egy New York-i hiphopper haverjukkal, Moe Moksszal közösen jegyezték a Rockets című számot, most pedig itt a Hit The Ceiling is, mely remekül fog működni a Sziget-koncerten is.

a Moe Moks közreműködésével készült februári Rockets kislemezdal:

a tavalyi Begin album utolsó klipje a Got Body című dalhoz még 2016 végéről:

a She’s A Lady című 1971-es Tom Jones-sláger feldolgozása tavaly őszről:

az Endless Summer című dalt is tartalmazó múlt nyári Sun Joint Mixtape:

Szerző:
Death From Above: Never Swim Alone – videoklip + az énekes American Lips projektjének debütalbuma
aug. 16., 9:09
Mulatu Astatke – a Hervadó virágok című Jim Jarmusch-film etióp zeneszerzője Budapesten koncertezik
aug. 16., 6:23
At The Drive In: Call Broken Arrow – videoklip +Omar Rodríguez-López újabb szólóalbumai
aug. 15., 14:54
M83: Do It, Try It – videoklip David Wilson rendezésében
aug. 15., 9:02