A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Lorde: Green Light – új klipdal két év után a második album elé

2017. március 2., 20:00

A 2010-es évtized egyik legizgalmasabb új popsztárjának számító új-zélandi Lorde-nak (született: Ella Marija Lani Yelich-O’Connor, 1996) a berobbanásának éve, a 2013-as The Love Club EP és Pure Heroine debütalbum után 2014-ben énekelt a Son Lux-féle Alternate Worlds remix-EP-n és összerakta Az éhezők viadala sorozat harmadik részének sztárparádés filmzenelemezét (élen saját Yellow Flicker Beat klipdalával), 2015-ben az angol Disclosure duó Magnets című számában és videójában vendégeskedett, majd a David Bowie zenekarával közös 2016-as BRIT Awards-gálafellépés után visszavonult egy évre, hogy befejezze második albumát – melyhez már itt is van a beharangozó klipdal.

A zongorás intróját és tánczenei húzását már az ügyes felvezető kampány nyúlfarknyi beharagozó videóival eláruló Green Light című dalban Lorde fő segítőtársa a Fun. együttes gitáros-vokalistájaként és a Bleachers frontembereként ismert Jack Antonoff volt (már 2015 végén is együtt stúdióztak), a magyar idő szerint ma este 8-kor közzétett klipet pedig a Sky Ferreira-, Ariel Pink-, és The Weeknd-videókkal elhíresült Grant Singer rendezte.

Nagyon büszke vagyok erre a dalra. A korábbiakhoz képest nagyon más és kissé meglepő is. Komplex és vicces és szomorú és vidám és megtáncoltat” – írta visszatérő produkciójáról pár napja a 20 éves dalszerző-énekesnő. „Ez az első fejezet egy történetből, amit elmesélek, az életem elmúlt két vad és fényes évének történetéből. Itt kezdjük.”

.
FRISSÍTÉS: a teljes egészében Jack Antonoff társproduceri segédletével készült és júniusban Melodrama címmel megjelenő második Lorde-album beharangozó számához (melyet az első lemez társszerző-producerével, Joel Little-lel közösen írtak) itt a dalszöveg és a Sam McKinniss által festett borítókép is!

I do my makeup in somebody else’s car
We order different drinks at the same bars
I know about what you did and I wanna scream the truth
She thinks you love the beach, you’re such a damn liar

Those great whites, they have big teeth
Oh they bite you
Thought you said that you would always be in love
But you’re not in love no more
Did it frighten you?
How we kissed when we danced on the light up floor
On the light up floor

But I hear sounds in my mind
Brand new sounds in my mind
But honey I’ll, be seein’ you, ever, I go
But honey I’ll, be seein’ you down every road
I’m waiting for it, that green light, I want it

‘Cause honey I’ll, come get my things, but I can’t let go
I’m waiting for it, that green light, I want it
Oh I wish I could get my things and just let go
I’m waiting for it, that green light, I want it

Sometimes I wake up in a different bedroom
I whisper things, the city sings ’em back to you

All those rumors, they have big teeth
Oh they bite you
Thought you said that you would always be in love
But you’re not in love no more
Did it frighten you?
How we kissed when we danced on the light up floor
On the light up floor

But I hear sounds in my mind
Brand new sounds in my mind
But honey I’ll, be seein’ you, ever, I go
But honey I’ll, be seein’ you down every road
I’m waiting for it, that green light, I want it

‘Cause honey I’ll, come get my things, but I can’t let go
I’m waiting for it, that green light, I want it
Oh honey I’ll, come get my things, but I can’t let go
I’m waiting for it, that green light, I want it
Yes honey I’ll, come get my things, but I can’t let go
I’m waiting for it, that green light, I want it
Oh I wish I could get my things and just let go
I’m waiting for it, that green light, I want it

.
Lorde és Jack Antonoff egy tavaly decemberi jótékonysági koncerten a Hang With Me című Robyn-dalt éneklik. . .

. . . meg a Go Your Own Way című Fleetwood Mac-slágert Carly Rae Jepsen, Charli XCX és Lauren Mayberry (Chvrches) társaságában:

Taylor Hawkins & The Coattail Riders – sztárparádés album a Foo Fighters dobos-vokalistájától
okt. 15., 23:22
Beabadoobee: Space Cadet – új EP a 19 éves londoni gitáros-énekesnőtől
okt. 15., 12:45
Nicolas Godin: The Border – klip az Air alapítójának új szólóalbuma elé
okt. 14., 11:52
Liz Phair: Good Side – új dal a tíz év után érkező visszatérő albumról
okt. 13., 12:12