A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Lost River – Ryan Gosling filmjének filmzenelemeze Johnny Jeweltől

2015. március 31., 8:49

Februárban már hallhattuk a Ryan Gosling által írt és rendezett Lost River című film Johnny Jewel komponálta zenéjéből a Yes című fő betétdalt, melyben a szintetizátoros-zeneszerző-producer mindhárom zenekarának (Chromatics, Glass Candy, Desire) az énekesnője együtt szerepelt (negyedik projektje, a Symmetry pedig egy remixszel képviseltette magát). Most itt a teljes 37 számos filmzenelemez, melyen a színészek közül Saoirse Ronan és Ben Mendelsohn is énekel.

A moziforgalmazásba jövő héten kerülő Lost River március 14-i amerikai premierjén, az austini South by Southwest fesztiválon készült fenti fotón a húszéves Ronan és Mendelsohn középen láthatók, tőlük jobbra Iain De Caestecker, balra Eva Mendes (a főszereplő anyát alakító Christina Hendricks nem jött el a texasi fesztiválvetítésre), a két szélen pedig a zeneszerző és az író-rendező áll. Johnny Jewel még 2013 elején kezdett egyeztetni Ryan Goslinggal a filmzenéről (Los Angelesben alig hét percnyire laknak egymástól, és jól ismerik egymást már a Drive film óta, melynek zenéjéhez Jewel szintén hozzájárult), és közös elképzelésük alapján a David Lynch-szerűen sötét atmoszférájú film hangképét a Shangri-Las görlgrupp hatvanas évekbeli édeskés esztétikája és a szinti-punk Suicide-frontember Alan Vega hideglelős világa közé lőtték be.

Amolyan doo-wop és szétesett rockabilly ipari zajokkal keverve” – nyilatkozta a zeneszerző-producer, aki a filmzenéhez a saját szerzeményei, a három együttesével készített friss felvételek és a két említett színésszel felvett számok (meg a többi szereplőtől felhasznált dialógusrészletek) mellé a sztoriban kulcsszerepet kapó letűnt világból, a XX. század középső harmadából is előhalászott pár jellegzetes dalt. Az 1956-ban Elvis Presley által is sikerre vitt Blue Moon című 1934-es Rodgers/Hart-szerzeményt a Chromatics pár éve már közzétett éteri feldolgozásában szerepelteti, de igazi archív felvételeket is beválogatott: a Deep Purple című harmincas évekbeli sztenderdet (melyről ugye egy legendás zenekar is elnevezte magát) például 1939-es és 1957-es verzióban is hallhatjuk, a spanyol nyelvű Moliendo Café pedig Lucho Gatica chilei bolero énekes 1961-es előadásában került a Johnny Jewel vezette Italians Do It Better kiadónál tegnap megjelent – és itt már hivatalosan is végighallgatható – filmzenelemezre.

01. Tell Me (featuring Saoirse Ronan) – Johnny Jewel
02. Yes (Love Theme from Lost River) – Chromatics
03. Shell Game – Glass Candy
04. Echoes – Johnny Jewel
05. The Big Bad Wolf (featuring Rob Zabrecky) – Johnny Jewel
06. Cool Water (featuring Ben Mendelsohn) – Johnny Jewel
07. Deep Purple – Billy Ward & His Dominoes
08. Bullytown (featuring Matt Smith) – Johnny Jewel
09. The Dead Zone – Johnny Jewel
10. Blue Moon – Chromatics
11. A Bloody Good Time (featuring Eva Mendes & Landyn Stewart) – Johnny Jewel
12. Behind The Mask – Desire
13. Underwater – Johnny Jewel
14. Barnum’s Steam Calliope (featuring Matt Smith) – Sunset Four
15. Carousel – Johnny Jewel
16. Hope – Johnny Jewel
17. Yes (Symmetry Remix) – Chromatics
18. Deep Purple – Larry Clinton and His Orchestra featuring Mary Dugan
19. The Goddess Of Gore (featuring Rob Zabrecky) – Johnny Jewel
20. Moliendo Café – Lucho Gatica
21. Echoes (Reprise) – Johnny Jewel
22. Ascension – Johnny Jewel
25. Tell Me (Jukebox Version) – Johnny Jewel
26. Slow Motion – Johnny Jewel
23. Spellbound – Johnny Jewel
24. Burning Houses (featuring Reda Kateb) – Johnny Jewel
27. Communion (featuring Rob Zabrecky) – Johnny Jewel
28. Carousel Pt. 2 – Johnny Jewel
29. Wandering – Johnny Jewel
30. Deep Purple (Reprise) – Larry Clinton and His Orchestra
31. Reunion – Johnny Jewel
32. Death – Johnny Jewel
33. Rat, Face, & Bully (featuring Saoirse Ronan & Matt Smith) – Johnny Jewel
34. Candlelight Burns – Johnny Jewel
35. Fossil Fuels – Johnny Jewel
36. Franky’s Theme – Johnny Jewel
37. Yes (Lullaby from Lost River) – Chromatics

.
a Blue Moon 1954-es Elvis Presley-verziója:

.
az Italisn Do It Better lemezkiadó plakátterve a filmzenéhez:

lostriver-altposter

a filmzenelemez borítója és a film hivatalos plakátja:

lostriver-ost

lostriver-poster

Massive Attack: Eutopia – új EP az Algiers, a Young Fathers és Saul Williams közreműködésével
Júl. 10., 11:28
Alanis Morissette: Reckoning – újabb kislemezdal a női producerekkel készült új albumról
Júl. 10., 9:54
The Rolling Stones: Criss Cross – videoklip egy kiadatlanul maradt régi szerzeményhez
Júl. 9., 14:59
Gerard Way: Here Comes The End – a My Chemical Romance-vezér The Umbrella Academy-betétdala
Júl. 9., 6:42