A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Mark Lanegan & Duke Garwood: Save Me – dal a közös With Animals albumról +FRISSÍTÉS: a címadó szám klipje

2018. május 22., 2:46

Az egykori Screaming Trees- és Queens Of The Stone Age-énekes Mark Lanegan alig egy hete mutatott be egy hétperces duettet Neko Case amerikai gitáros-énekesnővel (Curse Of The I-5 Corridor), de máris itt a következő kollaborációja: a legutóbbi Mark Lanegan Band-lemezeken (Blues Funeral, No Bells On Sunday, Phantom Radio, Gargoyle) és azok Budapestre rendre eljutott turnéin is közreműködő brit dark folk/blues zenész Duke Garwooddal a második közös albumát augusztus 24-én adja ki – de a nyitódal már meghallgatható róla.

A rengeteg hangszeren játszó (a Savages 2013-as Silence Yourself debütalbumának Marshal Dear klipdalában például egy klarinétszólóval hallható) 1969-es születésű Garwood és a nála öt évvel idősebb Lanegan már 2013-ban megjelentettek egy Black Pudding című közös nagylemezt, amin az előbbi énekelt és az utóbbi zenélt – és most a fél évtizeddel későbbi második duóalbumuknál is ez a felállás. A sajtóanyagban Duke Garwood elmondja, hogy a zenét külön kezdte el készíteni, egyedül (emberek nem, csak állatok voltak körülötte, innen a With Animals lemezcím is), azonos lelki hullámhosszon az énekessel, aki aztán belakta a dalokat – természetesen növő, gyógyító hatású anyag, aminek ők a kertészei. Az album első száma, a Save Me ehhez illően sámánisztikus énekkel operál (“C’mon now midnight children, sing a dark harmony / lay it down midnight people, create your own alchemy“), de hipnotikus pszichedéliája elektronikusabb textúrákban lüktet, mint a blues-folkos dominanciájú 2013-as közös felvételek idején.

Lanegan egyik korábbi kollaborációjának már volt bokszolós klipje (az UNKLE-lel készített Another Night Out), míg most a Save Me-nek az elmosódott videójában a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb brit pankrátora, a Giant Haystacks (Hatalmas Szénakazal) becenevű Martin Austin Ruane (1947–1998) látható a ringben.

FRISSÍTÉS: július 2-án a With Animals album címadó dala is megjött egy klippel, szintén a rockfotós Steve Gullick rendezésében!

.
a közös új album borítója és számlistája:

Mark Lanegan & Duke Garwood: Save Me (2018)

1. Save Me
2. Feast to Famine
3. My Shadow Life
4. Upon Doing Something Wrong
5. L.A. Blue
6. Scarlett
7. Lonesome Infidel
8. With Animals
9. Ghost Stories
10. Spaceman
11. One Way Glass
12. Desert Song

.
összevetésként itt az előző közös kiadványuk, a 2013-as Black Pudding album teljes anyaga:

Pentecostal
Manchester Special
Black Pudding
Shade Of The Sun
Cold Molly
Thank You
Death Ride
Driver
Mescalito
Last Rung
Sphinx
War Memorial

.
mutatóba egy-egy klipdal Duke Garwood legutóbbi szólóalbumairól, melyek keverésénél Mark Lanegan és Alain Johannes segített:

a 2015-ös Heavy Love címadó száma, melyben a Savages-énekesnő Jehnny Beth vokálozik. . .

.  . . és a 2017-es Garden Of Ashes album Coldblooded című nyitódala:

.
ráadásként itt van Mark Lanegan tavalyi Glastonbury-fesztiválfellépése, turnézenekarának bal szélén Duke Garwooddal:

Death’s Head Tattoo
The Gravedigger’s Song
Riot In My House
No Bells On Sunday
Hit The City
Goodbye To Beauty
Harvest Home
Beehive
Harborview Hospital
Deepest Shade (The Twilight Singers-feldolgozás)
One Hundred Days
Head
Death Trip To Tulsa

Alicia Keys feat. Miguel: Show Me Love – videó Zoe Saldana és Michael B. Jordan szereplésével
Sze. 18., 11:56
Caroline Polachek: So Hot You’re Hurting My Feelings – újabb szólódal az ex-Chairlift-énekesnőtől
Sze. 17., 10:26
Apparat: Heroist – videoklip CAFe Budapest fesztiválra meghirdetett koncert elé
Sze. 16., 8:11
Angel Olsen: Lark – újabb monumentális klipdal az All Mirrors albumról
Sze. 15., 17:05