A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Mindegy, mibe kapaszkodsz, csak megtartson: Viktor Pelevin – A Sárga Nyíl

Molnár Barnabás
2020. április 5., 20:25

A Helikon Kiadó zsebkönyv-sorozata az elmúlt egy-két évben a könyvpiac egyik legnépszerűbb sorozatává vált, ami klasszikusoktól és filozófiai alapvetésektől iskolai kötelezőkig és jóval kevésbé magától értetődő kultuszkönyvekig mindenfélét magába foglal. A széria eddigi utolsó, 83. kiadványa is egy ilyen kultuszkötet, a kortárs orosz posztmodern irodalom fenegyerekének, Viktor Pelevinnek egyik első, korai novelláskötete, A Sárga Nyíl.

Pelevin számomra az egyik legfontosabb kortárs író, aki megingathatatlanul ott van a legnagyobb kedvenceim között, mi több, tavaly, mikor átvettem a könyvrovatot, a debütáló cikkem is az akkoriban megjelent művét, a Titkos pillantások a Fudzsi-hegyrőlt taglalta. Az 1962-ben született szerző 1987 óta ír, első regénye, a szinte azonnal kultregénnyé avanzsált Omon Ré 1992-ben jelent meg, ezt követte 1993-ban az éppen szóban forgó kötet, amit először 2007-ben adtak ki magyarul.
Az eredeti kiadásban négy novella szerepelt, amik a szokásos pelevini recept alapján lógnak egy damilon egy kissé egyenetlen rendező elv alapján, jelen kiadásban viszont csak kettő, a címadó, valamint a Remete és Hatujjú című, látens-buddhista koan kapott helyet. Fonák módon ez egységesebbé, és ütősebbé is teszi a kötetet. Az eredeti kiadásban a két filozofikus írást két, végtelenül lehangoló novella követi, ami elénk tárja a groteszk, későszovjet mindennapok iszonyatos rögvalóságát, és ez a nagyon meredek váltás rendesen megborította a kötet ívét. Nem csak hangulatilag, de az irodalmi minőséget tekintve is, hiszen a Buldózeristák napja és a Hírek Nepálból, bár nagyon hatásosan vetíti elénk a kései szocializmus illuzórikus valóságát, amikor semmi sem az volt, aminek látszott, mégis összehasonlíthatatlanul gyengébb szövegek, mint az első kettő.  Pelevin novelláira amúgy is jellemző egyfajta „összecsapottság”, hogy ronda szóval fejezzem ki magam, hátborzongatóan bizarr, koponyádat szétrepesztő, elvetemült ötletei ugyanis majdnem minden esetben regényt érdemelnének, sok rövidebb írása esett áldozatul a kellő tér hiányának.

A címadó novella magának a (szovjet) életnek egy majdnem teljesen nyilvánvaló, de ennek ellenére hihetetlenül erőteljes szimbóluma, ami akár a Snowpiercer című film alapját is adhatná. Erős, határozott vonalvezetésű történet, ami megmutatja, hogy ebből a dohos fogdára emlékeztető, szürke mókuskerék-életből csakis tudatosan gondolkodva lehet kiszabadulni – jelentsen bármit is éppen a szabadság illékony fogalma. Remete és Hatujjú története pedig egy roppant, kozmikus mikroszkóp alá helyezett, kávéfoltos csészék közt bolyongó kamaradarab, egy morzsáktól tarkálló asztallapon zajló reinkarnáció folyamatábrája.

A ’90-es években született Pelevin-írásokat körbeveszi valami furcsa humortalanság, és a történelemből való, széles körű merítés sem szerepel még az eszköztárában, és éppen emiatt az eredeti, hosszabb kiadványt nem is ajánlanám belépőnek az életműhöz, ám jelenlegi, lecsupaszított formájában kiváló kedvcsináló lehet.
Először lefesti a pucér valóságot, vagy azt, amit mi annak gondolunk. Aztán mozaikokra tördeli. Kifacsarja. Rácáfol. És amíg kimenekít minket belőle, bebizonyítja, hogy ez az egész igazából nincs is. Te pedig nem is lehetnél boldogabb.

Még egy fontos mondat:

valójában nincsen semmiféle boldogság, csak a boldogság tudata van. Vagy más szóval a tudat. Nincs semmiféle India, semmilyen vonat, semmilyen ablak. Csak a tudat van, és minden más, magunkat is beleértve, csak annyiban létezik, amennyiben az ő szférájába kerül. Hát miért, gondolom újra és újra, miért nem megyünk egyenesen a végtelen és kifejezhetetlen boldogsághoz, elhagyva minden mást?

A kötetet itt rendelheted meg.

Húsz évvel később: Amon Tobin – Supermodified
máj. 30., 18:26
Nézz szembe a dinoszauruszoddal – Szeder klipsorozata megmutatja, hogyan
máj. 27., 18:43
Felforgatta Székesfehérvárt a Blahalouisiana
máj. 25., 13:27