A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

„Mindenkori prózánk márványdarabja”: Mészöly Miklós – Sötét jelek

Molnár Barnabás
2020. január 19., 20:26

A címben szereplő félmondatot a tavaly elhunyt Tandori Dezső mondta a Mészöly Miklós korai elbeszéléseit őrző Sötét jelek című kötetről. A szerző 1957-es könyvét az életművet 1995 óta gondozó Jelenkor 62 év után jelentette meg újra.

Mészöly Miklós, a huszadik század magyar irodalmának egyik legkiemelkedőbb alkotója 1921-ben született Szekszárdon. 1942-ben avatták jogászdoktorrá a Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd egy évig szolgált a második világháborúban, Szerbiában hadifogságba esett. Hazatérte után számos különböző munkát végzett, 1947-ben kezdett szerkesztőként, a rákövetkező évben jelent meg első kötete, a Vadvizek, amin még nem hagytak perzselő nyomot a háború évei, ellentétben a majd egy évtizeddel később megjelent, szóban forgó könyvvel. A Sötét jelekben szereplő két kisregény, a novellák és a mesék mindegyike távolodni kezd Mészöly korábbi, realisztikus ábrázolásmódjától, az itt szereplő történetek minden egyes pillanata kényelmetlenül koccan valami furcsa, fogékony érzékekre ható illogikussággal, így talán nem is meglepő, hogy a kor igen kényes ízlése nem tartotta Mészöly írásait elfogadhatónak, és az írót majd’ egy évtizednyi, kényszeredett hallgatásra ítélte.

A Sötét jelek két részből, a felnőttebbeknek szóló Agyagos utakból, és Az elvarázsolt tűzoltózenekar címre keresztelt ifjúsági novellák gyűjteményéből áll. Az első rész első 10 novellájában megelevenedik a háborúban álló hátország zaklatott élete, a háború utáni évekből való felocsúdós, a maradék öt elbeszélés pedig a Rákosi-éra szürke és nyomasztó mindennapjairól mesél. Csengőfrász, utcán inkognitóban tébláboló ügynökök, ellentmondást nem tűrő, erőszakos kilakoltatások fojtó gyűrűje.

A korszak kényszerű szilenciuma sok írót kényszerített mesékben és bábjátékokban való kiteljesedésre, de a gyermekirodalmi rész sem sokkal derűlátóbb, minden fabulában megjelennek a felnőttek életéhez hasonló, sötét jelek. Mikrodózisokban adagolt, kiskanálnyi sötétség.
Mészöly Miklós csak a hatvanas években, írói kibontakozását szinte mesterségesen késleltetve lépett az akkori kortárs irodalmi nagy megújítóinak sorába, korábbi írásait pedig mindig új és új rendező elv mentén fűzte új damilra, ebből kifolyólag az ismét eredeti formájában megjelentetett Sötét jelek 1948 és 1957 között keletkezett elbeszélései még nem azt a radikális újítót mutatják, aki a Saulust írta, vagy aki makrokamerájával pásztázta a Csaba utcát egyik fő művében, a Filmben.

Az ebben a kötetben szereplő novellák közül a nagyközönség előtt talán csak a Magasiskola elég ismert; ez Mészöly első, igazán kiforrott írása, az ő esetében pedig kimondottan ajánlott megtartani a kronológiai sorrendet, és folyamatában látni, hogy válik egy realista mesélő, a narratíva kötéseit meglazítva a kísérletezőbb, posztmodernebb magyar irodalom egyik legfontosabb írójává, akinek népszerűsége 2001-es halálával sem csökkent.

Még egy fontos mondat:

„A vasbeton haranglábat már állig pólyálta a köd. A lány kitámolyog a kapun. Nem ismeri a környéket, botorkál. Aztán nekitámaszkodik a sebhelyes tölgyfának, ott öklendezik. Fent, a feje fölött az öreg roncsoltlábú szaggatja a szalonnabőrt az ablakpárkányon; már-már azt hitte, hogy elfeledkeztek róla.”

Szerző: Molnár Barnabás
Fox&Gír
feb. 26., 16:01
A Belle and Sebastian először Magyarországon!
feb. 25., 18:30