A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

MØ, Aurora, Kygo és az a-ha (no meg Jay Leno) a Nobel-békedíj koncerten

2015. december 12., 10:54

Ahogy 1994 óta minden december 11-én, úgy múlt éjszaka is megvolt Oslóban a Nobel-békedíjat ünneplő szokásos nagy koncert: az amerikai Jay Leno műsorvezetésével megtartott rendezvényen olyanok léptek fel, mint az év bulislágerének számító Lean Ont éneklő dán vagy norvég részéről a fél évtized után újraindult a-ha együttes, a DJ-producer Kygo és a 19 éves üdvöske Aurora, aki friss Oasis-feldolgozását is előadta.

Magát az idei Nobel-békedíjat még december 10-én adták át az oslói Városházán a Tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett képviselőinek „a 2011-es jázminos forradalom után az ország plurális demokráciájának építéséért tett erőfeszítésekért”, a koncertre pedig már az Oslo Spektrum arénában került sor tegnap (a fellépők közt tunéziai előadó is volt Emel Mathlouthi énekesnő személyében). A Norvég Rádió Nagyzenekara által kísért kétórás műsort élőben közvetítették, majd utána a teljes felvételt közzétették a rendezvény hivatalos YouTube-csatornáján:

az este folyamán elhangzott dalok :

Kygo
Stole The Show (feat. Parson James)
Stay (feat. Maty Noyes)
Firestone (feat. Kurt Nilsen)


New Year’s Eve
Lean On

Aurora
Murder Song (5, 4, 3, 2, 1)
Half the World Away
Runaway

Jason Derulo
Cheyenne
Want To Want Me

Emel Mathlouthi
Kelmti Horra (My Word Is Free)

a-ha
Scoundrel Days
The Sun Always Shines On TV
Stay on These Roads
Sycamore Leaves
Take On Me (Kygo Remix) feat. Kygo & Mosaic Gospel Choir

.
pár dal külön is:

MØ a New Year’s Eve és aLean On előadásával:

.
Aurora a Half The World Away című Oasis-feldolgozással és a Runaway című saját dallal:

.
Emel Mathlouthi a 2011-es tunéziai forradalom egyik himnuszává lett Kelmti Horra (My Word Is Free) című protest songgal:

.
Kygo Stole The Show című slágere Parson James énekessel:

.
az a-ha teljes koncertblokkja a Scoundrel Days, The Sun Always Shines On TV, Stay On These Roads és Sycamore Leaves című dalokkal, illetve a Kygo-féle tropical house-os remixverziójában előadott Take On Me-vel, melybe az ifjú DJ-producer is beszállt billentyűsként:

.
a friss Nobel-békedíjas Tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett képviselőinek beszéde a koncerten:

Massive Attack: Eutopia – új EP az Algiers, a Young Fathers és Saul Williams közreműködésével
Júl. 10., 11:28
Alanis Morissette: Reckoning – újabb kislemezdal a női producerekkel készült új albumról
Júl. 10., 9:54
The Rolling Stones: Criss Cross – videoklip egy kiadatlanul maradt régi szerzeményhez
Júl. 9., 14:59
Gerard Way: Here Comes The End – a My Chemical Romance-vezér The Umbrella Academy-betétdala
Júl. 9., 6:42