A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

MØ: Drum – új kislemez a közelgő második album elé +FRISSÍTÉS: a dal videoklipje!

2016. október 6., 14:52

A No Mythologies To Follow című 2014-es első nagylemeze óta eltelt két és fél évben három budapesti koncerten – köztük két Sziget-fellépésen – is bizonyító, s közben legnagyobb sikerét a Lean On című tavalyi Major Lazer-közreműködésével arató dán popénekesnő (született: Karen Marie Ørsted, 1988) lassan már készül második albumával: a Diplo produceri segédletével felvett 2015-ös Kamikaze klipdala és az idén májusban kiadott Final Song után holnap jelenteti meg Drum című következő kislemezét, mely itt már most meghallgatható.

A dán popcsaj új száma szép nemzetközi munka eredménye: a már a Final Songot is társszerzőként jegyző a svéd kolléganő Noonie Bao mellett az angol dalszerző-énekesnő Charli XCX és az amerikai sztárproducer BloodPop segítségével készült (ez utóbbi az elmúlt 24 órában a Million Reassons című új Lady Gaga-felvételnek és a Grimes által rendezett új HANA-klipdaloknak a társproducereként is szóba került már itt a rovatban).

a Drum című új MØ-szám itt hallható:

FRISSÍTÉS: a dal egy nappal később a YouTube-on is felkerült a hivatalos helyére!

FRISSÍTÉS 2: a Drum hivatalos videoklipjét november 17-én mutatták be!

mo-drumvid

.
a dal egy szeptember végi boohoo.com reklámkampányban:

egy másik új MØ-szám, a közönség előtt már bemutatott Riot Gal:

.
az új kislemez borítója nagyban:

mo-drum

Deap Lips – a Deap Vally csajduó és a Flaming Lips közös albumáról
dec. 7., 0:00
Courtney Barnett: MTV Unplugged (Live In Melbourne)
dec. 6., 8:12
Billie Eilish: Xanny – videoklip + lemezborító-festés Jack White-nál
dec. 5., 18:59
EOB: Brasil – klip a Radiohead-gitáros Ed O’Brien első szólóalbuma elé
dec. 5., 15:00